Láthattuk ezt Sepsiszentgyörgytől alig harminc kilométerre, Brassóban is, ahová alig pár craiovai drukker kísérte el focicsapatukat a Sepsi OSK elleni kupameccsre, de ők sem állták meg, hogy ne füttykoncerttel és Ki a magyarokkal az országból skandálással válaszoljanak, valahányszor a kétnyelvűségre mindvégig vigyázó hangosbemondó magyarul szólalt meg. A háromszéki drukkerek hatalmas számbeli fölénye és folyamatos éneklése, biztatása nyomán a vendégek hangja alig hallatszott, de következőkor, ha többen lesznek, minden bizonnyal erőteljesebben lépnek fel. Főként, ha mindez következmények nélkül marad, a román sportsajtóban pedig olyan hangvételű cikkeket olvashatnak, amilyenekhez a magukat hírtelevízióknak hazudó szennyládákban szembesülhetünk, valahányszor magyar téma merül fel. Az eseményről tudósító Pro Sport újságírója például akaratlanul is szítja a gyűlöletet, és csak olajat önt a tűzre, amikor tudósításában olyan mondatokat ír le, amelyeket tisztességes újságíró sosem engedne meg magának, például hogy „az OSK legnagyobb helyzetét Ursu hagyta ki, akinek fejese a kapufán csattant, és elszalasztotta annak lehetőségét, hogy nevét is lefordítsa magyarra a hangosbemondó”.
De még ha szemet is hunynánk e fölött az epizód fölött, az már égbekiáltó, amit a Sepsi-SIC női kosárcsapat szurkolóinak kell elviselniük minden kiszállás alkalmával. Bő egy hete Kolozsváron a helyi focicsapat ultráitól volt hangos a sportcsarnok: csakhogy az idegengyűlöletükről híres huligánok inkább a magyarokat szidalmazták, és soviniszta, magyarellenes jelszavakat kiabáltak, semmint hogy saját csapatukat biztatták volna. A sportesemény valóságos magyarellenes tüntetéssé változott – ezzel a címmel számolt be róla a Nemzeti Sport is! –, öröm az ürömben, hogy itt legalább erőteljes volt a hatósági készültség, a sepsiszentgyörgyi sportszeretők mindvégig csendőrök és rendőrök gyűrűjében, biztonságban biztathatták csapatukat. Nem úgy, mint Jászvásáron, ahol viszont az sem nagyon volt, aki visszatarthatta volna a nekidühödött hazai ultrákat, akik ugyanúgy szidalmazták a magyarokat, mint a kolozsvári gyűlölködők, meccs végén pedig már-már megrohamozták a sepsiszentgyörgyieket.
Amint az elmúlt pár hét eseményeiből is kitetszik: nem elszigetelt esetekről van szó, sokkal inkább egy erősödő jelenségről, mely az ország minden régiójában kezd újra elterjedni. A lelátókról sütő gyűlölet, a hangosan skandált gyalázkodó jelszavak lassan az egész életünket behálózó magyarellenes megnyilvánulások közé tartoznak, amelyek ellen minden eszközzel és minden lehetséges fórumon tiltakoznunk kell.
A legfőbb felelősség, persze, a szakszövetségeket terheli: a nézőtéri gyűlölködés ellen a leghatékonyabb fegyver a szigorú fellépés, kőkemény büntetés minden ilyen esetben. A kosárlabda-szövetség tegnap lépett is, s bár a kolozsvári és a jászvásári klubra kirótt egyenként 500 eurós büntetés első ránézésre talán nem tűnik túl szigorúnak, fontos a jelzés, az üzenet: nem tűrik meg a lelátóról beözönlő idegengyűlöletet. Hasonló jelzés, a normalitás üzenete lenne, ha az érintett csapatok csapatvezetői vagy akár tagjai valamilyen formában elhatárolódnának mindattól, ami történt. És ugyanilyen fontos, hogy az ilyen eseteket azonnal jelentse az illetékes fórumokon a háromszéki klubvezetés, továbbá felhívhatnák a figyelmet a sportéletben is elszabaduló nacionalizmusra jogvédő szervezeteink, magyar pártjaink, választásokra készülő jelöltjeink.
Mert a napnál is világosabb: ha sportszeretők és sportvezetők nem lépnek fel közösen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, ha nem emelünk szót, nem tiltakozunk ellene, ha az illetékesek nemn büntetik azt, a lelátói idegengyűlölet nem visszaszorul, hanem tovább terjed.