A párizsi parlamentben most zajlik a francia intézményrendszer reformjáról szóló — Nicolas Sarkozy államfő kezdeményezésére kidolgozott — törvényjavaslat vitája, s a módosító javaslatot ehhez nyújtotta be a kormánypárt, az UMP egyik vezető törvényhozója. A szöveg szerint a regionális nyelvek a nemzet örökségéhez tartoznak. Ez a mondat — ha a teljes reformot a képviselők és a szenátorok júliusban egy ünnepélyes együttes szavazáson véglegesen jóváhagyják — az alkotmány első paragrafusát, a Francia Köztársaság egységes, világi és demokratikus jellegéről szóló kitételt egészítené ki. Ugyanakkor a második paragrafus továbbra is leszögezné, hogy a köztársaság nyelve a francia.

Franciaországban a bretontól a korzikain, az elzászin, az okszitánon, a katalánon, a savoyain át egészen a flamandig mintegy 75 regionális nyelv létezik. A képviselők jelezték: nem szeretnék, ha ez a szám bővülne.

A kisebbségi vagy regionális nyelvek bármilyen elismerésének ügye eddig a francia politikai élet egyik tabutémája volt: az elit ugyanis attól tartott, hogy egy ilyen lépés a kisebbségek részéről további követelésekhez s végső soron a szeparatista tendenciák erősödéséhez vezetne. (Korzikán például a nyelvi kérdés valóban már most is a regionális követelések egyik központi eleme.)

Egyébként a mostani gesztus ellenére a párizsi kormány máris jelezte: továbbra sem akarja belevenni az alaptörvénybe az Európa Tanács által kidolgozott kisebbségi vagy regionális nyelvek európai chartáját, amelyet Franciaország 1999-ben aláírt, de végül nem ratifikált. Christine Albanel kulturális miniszter szerint ez a charta ellentétes a francia alapelvekkel, mert elévülhetetlen jogot adna a regionális nyelvek használatára, többek között a közigazgatásban.