Farcádi Botond
Hiba lenne legyinteni, egyszerű kampányfogásként értékelni azt, hogy a hétvégén Erdély több városában tüntetést szerveznek a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium védelmére. Ami a marosvásárhelyi iskola ügyében történt, az túlmutat mindenféle választási logikán – lényegesen különbözik például a nyilvánvalóan kampánycélú, nacionalista felhördülést vadászó Erdély-óriáshirdetések esetétől –, ugyanis egy olyan jelenség egyre erőteljesebb kibontakozását jelzi, amely legalább három szempont miatt minden eddiginél veszélyesebbnek tűnik közösségünk jövőjére.
Az egyik ilyen, hogy ismét csak beigazolódott, amit a Mikó-ügy kapcsán még csak lehetséges veszélyként láttunk, éspedig hogy a magyar közösség, történelmi egyházaink vagyona restitúciójának leállítása a tét. Legutóbb éppen az amerikai nagykövet székelyföldi látogatása során hívta fel a figyelmet Kató Béla református püspök: a Mikó-ügyben született ítélet után leállt az egyházi visszaszolgáltatás, a kommunista államhatalom által elorzott egyházi vagyont így még egyszer ellopják a demokráciában, többszörösen is kizsákmányolva a magyar közösséget.
Összefügg a restitúció leállításával – amely gazdasági veszteséget is okoz a közösségnek –, hogy mindinkább az igazságszolgáltatás síkjára tevődnek át a magyarellenes megnyilvánulások. Nem arról van szó, hogy a magyar közösségen belül ne lenne korrupció, de valamiféle aránytalanságot, kettős mércét mégiscsak érzünk némely olyan ügy mögött, amelynek középpontjában székelyföldi vagy erdélyi magyar politikus áll. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester koncertjegyes ügye nem mérhető például Vasile Blaga többszázezer eurós kampányfinanszírozási botrányához, hogy ne beszéljünk a kórházi fertőtlenítőszerekkel történt visszaélésekről, a meg nem épült észak-erdélyi autópályára szánt eurómilliárdos panamáról. És ugyanúgy nem nagyon látszik, miért is részesül a legnagyobb tolvajokhoz hasonlatos bánásmódban Tamási Zsolt József marosvásárhelyi iskolaigazgató, aki ellen a felhozott vád, a „hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés” gyakorlatilag annyit jelent, hogy mindennap bement dolgozni.
Végül pedig azért is oly aggasztó a marosvásárhelyi történet, mert azt jelzi: a magyar közösségi vezetők hatósági meghurcolása új szintre lépett. Előbb a székelyföldi városi polgármesterek kerültek az ügyészség célkeresztjébe, aztán Kolozsvár alpolgármestere ellen láthattunk egy több kérdést is felvető hatósági fellépést, a marosvásárhelyi iskolaigazgató felelősségre vonása pedig már annak a jele, nem csupán a politikai tisztséget betöltőket, de az intézményvezetőket is elérheti a sajátos romániai korrupcióellenes hadjárat. Mindez pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy rátermett, tehetséges, elkötelezett emberek inkább nem vállalnak majd vezetői tisztséget.
Lehet tehát részben igazuk azoknak, akik kampányfogásként értékelik a szombatra tervezett szolidaritási akciókat – de az előbbi szempontok fontosabbak, és december 11. után is érvényesek.
