Ők most ocsúdnak fel győzelemreményes ittasságuk kábulatából. Potyára sulykolták a hírközlők, a hollywoodi színészek, neves énekesek: Hillaryt kell választani, a többség, a „hülye nép” mégis Trumpra szavazott. Clintonéknak, a számítások szerint, minden választójuk tíz dollárjukba került, míg Trumpnak csak ötbe. (Pedig ő olyan gazdag, hogy megvehette volna a világ összes szavazóját.) Innen is látszik, hogy az olcsó ígérgetés sokkal jövedelmezőbb. A Donald-pártiak bíznak abban, hogy szívük választottja betartja ígéreteit, a vesztesek egyetlen reménysége, hogy nem.
A kampányban Trumpot Putyin-barátsággal vádolták meg. Ha ezek ki találnak békülni, még a végén kitör a világbéke. Amikor Trump megígéri Putyinnak, hogy Amerika több demokráciát nem exportál erőszakkal arab és más államokba, Vlagyimir meg azt, hogy nem terjeszti tovább hatalmát és birodalmát, akkor egyből megoldódnak a szíriai, afganisztáni, iraki és más válságok. Amerikában most olyan politikusnak van esélye külügyminiszterré válni, akinek elképzelése állandó amerikai támaszpontot létesíteni a Holdon. Mivel ott annyi üres terület található, az oroszoknak is kerül néhány hold föld a Holdon, ők is építhetnek egyet. Aztán, ha netán kenyértörésre kerül sor kettejük között, földi távirányítással rendezhetnek egy atompárbajt, amelyet tűzijátékként csodálhatunk a Földről. Végre nem testközelből látunk egy jó háborút, mint ahogy az szüleinknek, nagyszüleinknek megadatott. Aztán aszerint, hogy ki lesz a győztes, vagy Vlagyimir kér elnézést Donaldtól, vagy fordítva, és utána elszívják a békepipát.
Trump azzal fenyegetőzött a kampányban, hogy büntetővámmal sújtja azokat a vállalatokat, amelyek Kínába szervezik ki termelésüket. A kínaiakat nyugtatandó, kompenzálásként rájuk bízza az amerikai nagy fal megépítését a mexikói határra, felépítették már a kínai nagy falat, így az nekik nem lehet nagy falat. Azt is kijelentette: nem enged be muszlimokat az államokba, de ezen is finomítani fog, és valószínű, mindenkit befogad, aki az Atlanti-óceánon át gumicsónakkal érkezik.
Ha Clintonné győz, az Amerikai Egyesült Államoknak először lett volna női elnöke. Tanulva férje balul elsült nőügyeiből, ő biztosan nem keveredett volna holmi zűrös férfiügyekbe. Aztán a világ nagyhatalmainak érzékeny női vezetőivel, az angol miniszterelnök Terézkével és a német kancellárral, Angélával bármikor leülhettek volna egy pletykapartira, kézimunkázás közben kiókumulálni a Föld nagy problémáinak megoldási módozatait. Az egész világ hasznot húzhatott volna traccso­lásuk eredményeiből. Azért is jobb lett volna, ha Hillaryt választják meg, mert ő egykettőre visszaszokott volna a Fehér Házba, ugyanis már ott jól lakott férjével, Bill-lel, míg Donald új lakó lesz, és időbe telik, míg megszokja a szomszédokat. Mivel Hillary néha bizonyosan figyelte férjét az ovális iroda valamelyik sarkában megbújva, ellesett valamit az elnöki férfimunka titkaiból. Aztán nehéz döntéseknél a hálószobában is kérhetett volna tanácsot tőle, ha férje éppen nem valami új fehér házi gyakornokkal múlatja idejét. Bill akármikor helyettesíthette volna nejét, ha ő éppen fakanállal kezében ebédfőzéssel vagy vacsorakészítéssel lenne elfoglalva. Így nem kellett volna kiakasztania az ovális iroda ajtajára a Rögtön jövök táblát, hisz férjének nagy gyakorlata van a sürgős államügyek intézésében. Bár az is lehet, hogy Bill Clinton egyáltalán nem számított felesége győzelmére, ugyanis a Fehér Házban van egy first lady státus, ami elnöki feleséget jelent, s azt mindig is hölgy töltötte be. Ezért Hillary kénytelen lett volna elválni Billtől, és egy nőt feleségül venni. Még tiszta szerencse, hogy Amerikában az azonos neműek házassága engedélyezett, így ez nem gond. És ez esetben csak Bill maradt volna hoppon.