Románia és az EUIohannis kezdeményező szerepet akar

2016. november 18., péntek, Belföld

Klaus Iohannis elnök szerint Románia túl hosszú ideig játszotta a jó tanuló szerepét az Európai Unióban, és elérkezett az ideje annak, hogy kezdeményező módon szóljon bele az EU jövőjéről folytatott vitába. Az államfő szerint a határozottabb fellépésre az is jó lehetőséget biztosít, hogy 2019 első fél évében Románia fogja betölteni az unió soros elnökségét.
 

 

Az elnök a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem európai tanulmányok karának a vitafórumán tartott előadást és válaszolt a diákok kérdéseire tegnap. „Románia olyan jó tanuló volt, aki megírja a házi feladatot, jól viselkedik, alkalmazkodik, de akinek a hangja alig hallatszik az osztályban. Most azt várja tőlünk a világ, hogy kezdeményező politikát folytassunk, ezért be kell avatkoznunk abba a vitába, hogy milyen legyen a jövő EU-ja” – fogalmazott. Iohannis úgy látja, helye van a mérlegkészítésnek és a saját szerep újragondolásának, hiszen 2017. január elsején lesz tíz éve annak, hogy Románia belépett az unióba. Hozzátette: a határozottabb fellépésre az is jó lehetőséget biztosít, hogy 2019 első fél évében Románia fogja betölteni az EU soros elnökségét.
„Gyakorlatiasabb, következetesebb, rugalmasabb, valamint az alapelveit és az értékeit jobban tisztelő Európára van szükség” – jelentette ki. Szerinte az unió stratégiai céljait kell követni, és ezek közé a külső és belső biztonságot, a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a belső piac megerősítését sorolta.
Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta: Románia továbbra is meg akarja őrizni a Moldovával kialakított sajátos kapcsolatát. Románia a moldovai intézmények támogatásával értetheti meg Moldova lakóival, hogy nem bekebelezni akarja az országot, hanem segítő kezet kíván számára nyújtani az ország európai integrációjához. Iohannis elhibázottnak tartotta azt a korábbi bukaresti magatartást, amely szerint személyek támogatásával akarták befolyásolni a moldovai politikát.
Iohannis – szintén kérdésre válaszolva – nem tartotta valószínűnek, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió viszonya jelentősen változna Donald Trump megválasztása után. Hozzátette: a leendő amerikai elnök NATO-ra vonatkozó kijelentései felébreszthetik azokat a NATO-tagállamokat, amelyek a védelmi ernyő alatt biztonságban tudva magukat, visszafogták katonai kiadásaikat. Megjegyezte: Románia nem tartozik ezek közé az országok közé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 705
szavazógép
2016-11-18: Belföld - :

Ne engedjünk a lelki erőszaknak (Tőkés László a választásokról)

Kemény hangú, elsősorban az RMDSZ-t, de közvetve a Fideszt is bíráló nyilatkozatban fejtette ki a közelgő parlamenti választások magyar vonatkozásaival kapcsolatos véleményét Tőkés László EP-képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint a választás és a szavazás minden választópolgár számára lelkiismereti kérdés, és senki sem kényszeríthető arra, hogy korrupt jelöltekre szavazzon, még a mostani, mesterségesen támasztott körülmények között sem, amikor nincs más opció, csak a szövetségre lehet szavazni.
 
2016-11-18: Belföld - :

Plágium vagy sem?

A Temesvári Tudományegyetem etikai bizottsága szerint Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész doktori dolgozata mintegy 5 százalékban tartalmaz más tudományos munkákkal azonos szöveget, de a testület nem adott választ arra, hogy ez plágiumnak minősíthető-e. A temesvári egyetem azt követően vizsgálta meg a főügyész doktori dolgozatát, hogy az őt folyamatosan támadó politikai erőkhöz közel álló személyek feljelentették plágium gyanújával.