Mózes László
A magyar nyelv napja alkalmából Hargita megye tanácsa a kulturális és oktatási kiválóságot elismerő Kájoni János-díjjal tüntette ki Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját. E hírtöredék láttán nem csak az iskolaalapító Berszán atya bátorságára, következetességére, a magyarul tanulni óhajtó csángó gyermekek számára nyújtott lehetőségre gondolunk, az Marosvásárhelyre is irányítja figyelmünket.
Mert minden, egyházi iskolához kapcsolódó történés most Marosvásárhelyhez is kötődik. Az egykori székely főváros mai római katolikus gimnáziuma szimbólumértékűvé vált, s ha az ellene irányított, koncepciósnak tűnő hatósági eljárás kapcsán valaki a magyar szóhoz, a magyar iskolához való elidegeníthetetlen jogunkra gondol, megalapozottan teszi.
Kétségtelenül érdekes fejlemény, hogy az egyházi iskola azután kezdte szúrni az éber szemeket, miután augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény, az említett katolikus gimnázium és a román tannyelvű Unirea Főgimnázium között. Az Unirea diákjai ugyanis szintén a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott épületegyüttesben tanulnak. És a magyar iskola létrehozását ma már törvénytelennek tartják, folyamatban a korrupcióellenes ügyészség eljárása. Emiatt a hétvégén Erdély-szerte tüntettek, a katolikus egyház és az RMDSZ pedig közös memorandumban tiltakozott az államfőnél és a miniszterelnöknél. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk” – hangsúlyozzák az aláírók. Egyébként kíváncsian várjuk, nyernek-e valamiféle bírósági megerősítést a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozói elleni állítások. Ha lesz is vádemelés az ügyben, az eddigi példák alapján elhúzódó, véget nem érő eljárásra számíthatunk.
E kérdéskörben lényeges a Deutsche Welle publicistájának vélekedése: Horaţiu Pepine azt állítja, az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs helye a korrupcióellenes ügyészségnek. „Ez az alapvető kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés” – írja, majd nyomatékosít: „a korrupcióellenes ügyészeknek nincs mit keresniük ebben az egyenletben, legfeljebb egy kimondatlan politikai döntés végrehajtójaként”. Ilyen körülmények között a román kormány és elnöki hivatal sem teheti meg – hangsúlyozza Pepine –, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének „alibijére” hivatkozva hallgat, ezzel ugyanis „egy elnyomó politika bűnrészeseivé” válnak.
Jó lenne, ha a nacionalista kórussal látványosan szembeforduló Pepine sorait számosan olvasnák. Mert szavai súlyosak, és úgy szól mellettünk, hogy valójában a normalitás mellett áll ki.
