Hatvan évvel ezelőtt, a magyar forradalom és szabadságharc leverése után ezekben a napokban indult meg a menekültáradat Magyarországról Ausztria felé. Az ENSZ 1950-ben létrehozott Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint közel kétszázezren hagyták el szülőföldjüket, 180 ezren Ausztriába, körülbelül 20 ezren Jugoszláviába menekültek. A menekültügyi szervezet a világ harmincöt országában segített új otthont találni a hazájukat elhagyóknak, de abban is közreműködtek, hogy aki akart, visszaköltözhessen Magyarországra. Andaunál (1921-ig Mosontarcsa) a Hansági-főcsatornán átívelő fahídon hetvenezren lépték át a magyar–osztrák határt, többen a mocsaras ingoványba vesztek. November 21-én a szovjetek a hidat felrobbantották. A negyven év múlva újjáépített létesítmény azóta emlékhely.
Kapuvárról 15 km-es kerékpárúton, gépkocsival pedig Ausztria felől közelíthető meg a 7 m hosszú, 2 m széles történelmi fahíd. A Kapuvár–Pamhagen (Pomogy)–Wallern in Burgenland (Valla)–Tadten (Mosontétény)–Andau (Mosontarcsa) távolság 33,3 km, a félórányi utazás bőven elég ahhoz, hogy az ember lelkileg rákészüljön az emlékezésre, hisz olyan területen jár, amely a trianoni békeszerződésig Moson vármegyéhez tartozott, és egyik napról a másikra családokat választott szét az új határ. Míg ennek emléke keserűen él a szétszaggatást megélőkben, 1956 novemberében a menekülők szolidaritást tapasztaltak a burgenlandiak részéről, akik ezreket segítettek, amíg az osztrák állam által létrehozott nemzeti bizottság szervezésében a menekülteket továbbszállították az ország belseje felé. Önkéntesek, egyházak, a Vöröskereszt vett részt a mentésben, kisgyermekes családokat láttak el a legszükségesebbekkel – ezekkel a gondolatokkal közeledtünk november 7-én Andau felé.
Andaunál kelet felé az utolsó kilométerek a Hansági-főcsatorna árterületén vezetnek át egy keskeny úton, amelyet az utókor a menekülés útjának nevezett – két oldalán többnyire fából készült szobrok, installációk emlékeztetnek a történtekre. Félúton jobb oldalt egy kopjafás emlék áll, amelyen A szabadság mérföldköve felirat olvasható német és magyar nyelven, valamint két évszám: 1956 és 1996. Mellette egy szürke márványkő emlék: „Ausztria iránti hálánk megörökítésére az 1956-os szabadságharc hőseinek és menekültjeinek emlékére. Az amerikai magyarok. 1956–1966”
A határ osztrák oldalán az ausztriai Vöröskereszt kőtömbös emlékműve fogadja a látogatót, a híd bejáratánál faoszlopokra kihúzott jelképes szögesdrót és egy kőemlék jelzi a határt.
Az eredeti hidat a második világháború vége előtt a helybeli földtulajdonosok és gazdálkodók használták területeik könnyebb eléréséhez, mert azok gyakran a határ mindkét oldalán húzódtak. A háború után az elűzött németek menekülése alkalmával került a nemzetközi figyelem középpontjába, majd 1956-ban, amikor magyarok tízezrei menekültek szülőföldjükről. Az 1996-ban újjáépített fahíd tartóoszlopaira az emlékezők különböző jeleket kötöttek fel, szalagokat, papírfecniket, amelyeken magyar és német szövegek olvashatóak, köztük egy vers, amelyet egy kapuvári diáklány írt, és amelynek első négy sorát rögzítettük: „Szívet cserélni nem tudok, / új hazát keresni indulok. / Megtorlás veszélye fenyeget, / itthon maradni nem merek.”
A Hansági-főcsatorna nyílegyenesen húzódik a két ország között. Magyar földre lépve a Memento feliratú fehér márvány oszlopos emlékmű fogad, amelyet Kapuvár város önkormányzata állíttatott a magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára. Közelében a híd és az 1956-os menekülés történetét ismertető tábla, valamint a 235 ezer hektáros Fertő-Hanság Nemzeti Parkot bemutató pannó áll.
A hely a magyar történelem egy szeletét idézi, ami hetvenezer ember sorsát határozta meg. Azokét, akik a szovjet tankok elől menekülve hagyták el otthonukat, indultak az ismeretlen, a bizonytalan felé. Azóta sokan közülük visszatértek, de emlékezetükben megőrizték azt a borzalmas, de mégis a szabadságot jelentő napot, amikor az andaui hídon átlépték a magyar–osztrák határt.
