Az etetési időszak dandárja az első fagyok késő őszi beköszöntésétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart, az etetők madárforgalma pedig elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak, és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy erős hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről hozhat jelentős madártömegeket a Kárpát-medencébe.
A madárvédők az etetőkbe helyezhető madáreleségeket négy nagy csoportba sorolják. A legismertebb a napraforgó apró szemű magvakkal (köles vagy muhar). A második az állati zsiradék, a cinkegolyó, a háj, a faggyú és a főzéssel sótalanított szalonna, a harmadik a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma, illetve a télen is nélkülözhetetlen ivó- és fürdővíz, ezért az itatóból a jeget napközben legalább egyszer langyos vízre kell cserélni.
Az egyesület szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne etesse kenyérrel vagy morzsával a madarakat, mert ez gyomor- és bélgyulladást okozhat az állatoknál.
Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felett vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is kínáljunk eleséget. Az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyben a cinegék vagy a verebek akár csoportosan is tudnak éjszakázni.
A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért a megkezdett etetést lehetőleg érdemes minden évben folytatni.