A négy királyfi

2016. november 26., szombat, Kiscimbora

Olasz népmese
Élt Afrikában valamikor régen egy király, négy kedves, szép szál fiával. Egyetlen hibájuk volt csupán, hogy könnyelműen szórták a pénzt. Bölcs tanácsadók azt eszelték ki, hogy menjen mind a négy fiú világgá, szerencsét próbálni. Addig talán a király meg tudja tölteni újra a birodalom kincstárát. A négy testvér megállapodott egymással, hogy ahányan vannak, annyifelé mennek, és pontosan tíz év múlva találkoznak az apjuk udvarában.


Mind a négy királyfi föltette magában, hogy valamilyen mesterségben tökéletesíti magát. Pontosan tíz év múlva találkoztak apjuk udvarában, ahol a tanácsadóknak beszámoltak arról, hogy mivel töltötték idejüket.
– Én Párizsban valamennyi tudományt kitanultam – dicsekedett a legidősebb királyfi.
– Énbelőlem Szicíliában a leghíresebb vadász lett. Nálam jobban íjjal bánni senki sem tud! – folytatta a kisebbik.
– Katalóniában csak tolvajok élnek! – sajnálkozott a harmadik királyfi. – De a csenés, eltulajdonítás művészetét senki sem érti jobban nálam!
– Én pedig Genovában a hajóépítést sajátítottam el – számolt be a legkisebb királyfi. – Pompás vitorlásokat tudok építeni!
– Nagyszerű – kiáltott fel a legidősebb fiú. – Király édesapám, tanulmányaim során egy régi pergamenre bukkantam. Egy kincsekben gazdag szigetet ábrázol, melyen egy királykisasszony él egy sárkány fogságában. A kincs tulajdonképpen a sárkányé. Ha elmennénk erre a szigetre, és kiszabadítanánk a királykisasszonyt, hajónkat megrakhatnánk kincsekkel, és úgy térhetnénk vissza!
A legidősebb királyfi megépítette a hajót a legkisebb királyfi útmutatása alapján. Öccse elcsente a sárkány által őrzött aranyat, ezüstöt, gyémántot. A sárkány szerencsére éppen aludt, és a királykisasszony sem lármázta fel, hiszen örült, hogy megszabadulhatott a fogságból.
Amikor már fent volt mind a négy királyfi a hajón, a kinccsel és a királykis­asszonnyal egyetemben, és a hajó, vitorláit kibontva elindult velük visszafelé a tengeren, akkor vették csak észre, hogy utánuk úszik a sárkány. Mindannyian roppant megijedtek. De a Szicíliában nevelkedett királyfi megnyugtatta őket:
– Ne féljetek, amíg engem láttok! – És fölemelve íját oly gyorsan lövöldözte a nyílvesszőket a sárkány felé, hogy az ijedtében megfordult és visszaúszott a szigetére.
De hogy a négy királyfi közül ki vette végül feleségül a gyönyörű szép királykisasszonyt, azt viszont nektek kell kitalálnotok, mert annak a pergamennek az alját, amin ezt a mesét találtam, lerágta egy mohó és bizonyára éhes egérke!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 511
szavazógép
2016-11-26: Kiscimbora - :

Kányádi Sándor: Szemerkél az őszi eső

Szemerkél az őszi eső,
szomorkodik a diófa,
nem búsulna, ha a nyári
viselete most megvolna.

De letépte a cudar szél
pompázatos, szép ruháját,
pedig azt még a zuhogó
záporok is respektálták.

De leginkább azon búsul,
hogy azok is elszeleltek,
akik árnyas lombja között
nyáron által csiviteltek.

Se egy rigó, se egy veréb,
csak egy öreg, mindig álmos
varjú maradt hűséges a
lombja-vesztett diófához.

Ül, csak ül és hallgat bölcsen,
jól tudja, hogy nemsokára
lesz az öreg diófának
gyönyörűszép hósubája.
2016-11-26: Kiscimbora - :

A hattyúfeleség

Spanyol népmese
Magas, sötét sziklákon épült várban lakott egy ifjú lovag az édesanyjával. A lovag egy tavaszi estén elment vadászni, és útközben tiszta vizű tóhoz ért. Egyszer csak szárnysuhogást hallott, s látta ám, hogy három hófehér hattyú szállt a tiszta vizű tó partjára. A lovag egy fa mögé húzódott, onnan figyelte a hattyúkat. Azok ledobták fehér tollruhájukat, gyönyörű lánnyá változtak mind a hárman, belegázoltak a tiszta vizű tóba, ott fürödtek, lubickoltak. Aztán kiúsztak a partra, ismét felöltötték tollruhájukat, és elszálltak.