Postaládám tömve volt szavazásra buzdító reklámokkal, így volt, mivel tüzet gyújtani, és biztosították évi golyóstoll- és zsebnaptárszükségletemet is. Még szakácskönyvet is kaptam, amivel arra céloztak, hogy a választások után egyem meg, amit főztem. A pártok garantálták, hogy eljön nekünk a Kánaán, az RMDSZ meg versenyben regélt az autonómiáról.
Most semmi. A választási pannókon levő plakátok olyan kis méretűek, hogy rajtuk csak nagyítóval lehet megkülönböztetni a különféle pártok képviselőit. Fő műsoridőben nem látunk egy jó, övön aluli ütésékkel tarkított politikai bunyót. Mindezek ellenére még mindig reménykedem, a jelöltek, illetve pártjaik meglepetéseket tartogatnak a kampány utolsó napjaira. Az emberek a sok régi ígéret mellre szívása miatt ugyanis olyan ígéretfüggők lettek, mint a megrögzött dohányosok, és most is reszketve várják bódító adagjukat. Mintha az új megméretkezők is visszafogottabbak lennének, rejtőzködőbbek, ami nem is csoda, hiszen így a korrupcióellenes ügyészség nehezebben tudja nyilvántartásba venni a jelentkezőket.
A képviselőség és szenátorság a lehető legveszélyesebb foglalkozássá vált, amint azt nemrég egyik volt kultuszminiszterünk, Daniel Barbu is megmondotta. Még a bányászatnál is nehezebb. Minden helyi vagy országos megválasztott naponta egészségét és szabadságát viszi vásárra. Élete kockázatosabb, mint egy Afganisztánban szolgáló  katonáé. Ezek után egy Afganisztánban szolgált és ott megsebesült katona felajánlott Barbunak egy oda szóló kirándulást teljes ellátással.
Az ígéretekkel sokkal visszafogottabbak a jelentkezők, pedig köztudott: senki sem lehet olyan szegény, hogy ígérni ne tudjon. Vagy annyi mindent elloptak ebben az országban, hogy a népnek odaígérni sem maradt semmi? Viszont az is lehet, tudják, ígéretekkel tele a padlás, és több már nem fér. Nem maradt más hátra, mint hazaffysággal kampányolni. Egy kis nacionalizmus, egy jó adag idegengyűlölet nálunk mindig jól jön. Pártjaink tudják, hogy hazafias jelszavakat lobogtatva meg tudják dobogtatni a választók szívét. Ezért is hangoztatnak olyan lózungokat, mint a szociáldemokraták: Merj bízni Romániában! De a liberálisok sem adják alább: Merj bízni a becsületes emberek által vezetett Romániában!, Románia, előre! Más pártok a Harcolunk Romániáért!, Visszaadjuk Romániát a románoknak! jelszavakkal indultak csatába. Már épp ideje is, hiszen Wernerek (Iohannis), Julienek (Cioloş) kezére került, és ezért ebek harmincadjára jutott, külföldről meg Sorosok esküdtek össze ellenünk. A december 11-ei választásokon itt a nagy alkalom igazi jó románokra bízni bár a kormányzást.
Az RMDSZ-nek is időszerű jelszavakat kellene zászlajára tűznie. De még véletlenül sem a székely zászlóra! Milyen jól hangzana: Hajrá, Románia, hajrá (magyar nemzetiségű) románok! Ezzel akár román szavazókat is meg tudna szólítani a nagy egyesülés évfordulója előtti évben. Egyelőre csak olyan optimista szövegeket olvasunk, hogy: Erdély – A jövő! (Bár lehet, találóbb lenne: Erdély – A múlt?!) Vagy: Az autópálya aszfaltból van, nem papírból! Bár Székelyföldön Isten segedelmével télen a legsárosabb út is kőkemény betonúttá válik. Puha korában csak meg kell simítani, hogy ne döcögjön rajta a jármű, ha majd fagy s hó lesz nagy.
Ami igaz, igaz, az RMDSZ óriásplakátokon próbálta felhívni az erdélyiek figyelmét, hogy jó lenne már megszabadítani Kolozsvárt és Nagyváradot Bukaresttől. De egyelőre csak annyit értek el vele, hogy ezektől a plakátoktól szabadították meg a reklámpannókat.