Hiába van a diktátoroknak elég jó életük ezen a földön, végül még jobb létre szenderülnek. Nem tudni, a kubaiaknak kötelező-e elsiratni őt, mint ahogy annak idején övéinek Sztálint. Már az ő halálakor is kitetszett, hogy sok millió embernek van színészi hajlama, bármikor tudnak sírni, ha kötelező. De az is meglehet, sokan szerették volna, ha Castro hamarabb távozik az örök vadászmezőkre, ezért terveztek 638 merényletet ellene, amelyek rossz kémfilmek forgatókönyvét imitálták. Ehhez képest elég szép kort ért meg, mert nem fogott rajta se intrika, se golyó, se méreg. A jól szervezett amerikai maffia sem tudott kifogni rajta, pedig hatalomra kerülése után kubai üzelmei megszűntek, és érzékeny gazdasági veszteséget könyvelhetett el. Nemcsak az alvilágnak, hanem az Egyesült Államok elnökeinek is szálka volt a szemében. Nem is csoda, hiszen 1962-ben Fidel orosz rakéták telepítését engedélyezte Kubába, amivel borsot tört orruk alá. Emiatt majdnem kitört a harmadik világháború. Amerika fenyegetőzött, a szocialista országokban pedig divatos jelszóvá vált: El a kezekkel Kubáról! Az iskolában az a becsapós vicc járta, hogy egyik diák megkérdezte társától, tudja-e, hol van a térképen Kuba? Gyanútlan kollégája rátette kezét a világtérképen, mire a másik jót sózott rá, mondván: el a kezekkel Kubáról!
Mivel Castro nagy dohányos volt, mérgezett vagy robbanó szivarral is meg akarták szabadítani tőle hazáját. De lehet, hogy étek- vagy szivarfogói idejében kifogták a neki szánt koporsószegeket. Arra is gondoltak, hogy izmos karizmája szakállában rejtőzik, ezért még hadműveletet is kidolgoztak férfidísze ellen. Bár ő csak praktikus okokból nevelte azt. Mint mondta, napi 15 perc borotválkozás évente ötezer percet jelent, amit sokkal hasznosabb dologra lehet fordítani. Gondolom, népe boldogítására.
Nyolcvanadik születésnapjára egy tengeri teknőst kapott ajándékba, és megkérdezte testőrét: – Te Rodrigo, meddig él egy ilyen állat?
– 100–120 évig – volt a válasz.
Castro megvakarta fejét és azt mondta: – Látod, ez a baj ezekkel a házi kedvencekkel, elkezd ragaszkodni hozzájuk az ember, és tessék, már el is patkolnak.
A világ harmadik, leghosszabb ideig hivatalban levő államfője volt a thaiföldi király és a brit királynő mögött, mialatt tíz amerikai elnököt bosszantott, akik közül többen is szabadulni szerettek volna tőle, de valahogy nem jött össze nekik.
Castro Kubában egy cukornádültetvényen született. Látván a jó termést, megígérte népének, hogy ha hatalomra kerül, cukor lesz az élet, csak szopni kell. És hű népe szopott is rendesen, és hosszasan, mert a cukor Kuba legfontosabb exportcikke lett, viszont megtiltotta, hogy helyette például demokráciát importáljanak. Sokáig uralkodott, de nemcsak vezérkedésben döntött rekordokat. Nevéhez fűződik az ENSZ-ben tartott leghosszabb beszéd, amelyet 1960-ban követett el, s négy és fél órát tartott. De 1986-ban a pártkongresszuson hét óra tíz percet szónokolt. Érdekes, hogy nem valamelyik gyerekére hagyta hatalmát, hanem Raul öccsére ruházta át. Pedig példát vehetett volna az észak-koreai utódlási modellből, ahol a hatalom, mint haladó hagyomány, apáról fiúra száll, a nép nagy örömére. Nem akarta vér szerinti örököse valamelyikére hagyni országát, valószínű, mert csalódott egyik lányában, aki elszökött földi paradicsomából, és bírálta apját.
Tulajdonképpen szinte mindegy az utódlási mód és az örökös személye, a lényeg, hogy egy ilyen nagy dolog, mint egy ország, a családban maradjon.