Közösségi nagydíj a Háromszék Táncegyüttesnek

2016. november 29., kedd, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Háromszéki Közösségi Alapítvány pénteken tartott harmadik bálján az esemény kilencvenhat résztvevője összesen 21 ezer lejjel járult hozzá a közösségi nagydíj létrehozásához, amellyel a kuratórium döntése alapján a Háromszék Táncegyüttest támogatják a társulat magas színvonalú művészi teljesítménye elismeréseként.


A díjat december 19-én, az Ivácson László rendezte Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadás alkalmával adja át Fleckhamer Ottó, a HKA elnöke és Rendi Ferenc vállalkozó, aki a bálon licit alapján elnyerte a közösségi nagydíj főtámogatója címet. Tavaly az alapítvány a Székelyföldi Tehetségalap létrehozására gyűjtött a novemberi mulatságon, az egy évvel korábban felajánlott báli összegekből a kőröspataki csemetekertet valósították meg. A tehetségalap kezdeti, 25 ezer lejes tőkéjét a közösségi kártya bevételeinek egy részéből, a hagyományos mesterségeket bemutató DVD-sorozat eladásából és helyi adományokból egy év alatt sikerült megkétszerezniük, ezáltal kétszer annyi székelyföldi diák részesül HKA-ösztöndíjban, mint tavaly. (fekete)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 457
szavazógép
2016-11-29: Közélet - Bokor Gábor:

Hidat javítanak Zágonban

Megkezdték Zágonban az úgynevezett Duka-híd megerősítését. A Zágon patakon átívelő átjárót és a fennebb lévő Árva hidat az idei és korábbi árvizek nagyon megrongálták. A hidak létfontosságúak a zágoniak számára, ha járhatatlanná válnak, a falu több mint fele elszigetelődhet.
 
2016-11-29: Közélet - :

Egyirányú a Szabadság utca

Felszerelték a táblákat a kézdivásárhelyi Szabadság utcában, így érvénybe lépett az utca egyirányúsítása. Időközben elkészült az Új utca is, már csak felfestése maradt hátra.