Igazi rangadó vár a Valentin Suciu által irányított piros-fehér mezes csapatra, hiszen szombaton 14.30-tól a Brassói FC vendége lesz a Tineretului Stadionban a II. ligás labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A Sepsi OSK 34 ponttal – 10 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség – a tabella negyedik helyén áll, míg a Cornel Ţălnar által irányított alakulat 37 ponttal – 11 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség – a második.
Mint ismert, az előző fordulóban megszakadt a háromszékiek tíz forduló óta tartó veretlenségi sorozata, hiszen 2–0 arányban vereséget szenvedtek Mioveni vendégeként, Brassó viszont hazai pályán győzött 2–0-ra Afumaţi ellen. Idén már kétszer találkoztak a csapatok: a másodosztály 1. fordulójában a Cenk alattiak nyertek 3–2-re, míg a Román Kupa 4. fordulójában az OSK 5–1-re diadalmaskodott. Nehéz feladat előtt állnak a szentgyörgyiek, akik eddig mindössze öt gólt szereztek idegenben, a Brassói FC pedig csak öt alakalommal kezdett közepet hazai közönség előtt, illetve még egyszer sem szenvedtek vereséget a Tineretului Stadionban. A gólarányokat figyelembe véve – 29/15, illetve 29/14 – is látszik, hogy hasonló játékerőt képvisel a két alakulat, így igazán izgalmas mérkőzés vár a labdarúgás-kedvelőkre. A klub vezetősége felhívta a figyelmet, hogy öt autóbuszt bocsát a szurkolók rendelkezésére, amelyek a mérkőzés napján 13 órakor indulnak az MSC Stadion elől. A helyek száma korlátozott, így érkezési sorrendben lehet majd helyet foglalni a buszokon. A szentgyörgyi közönség rendelkezésére áll 870 darab jegy, amiből 130 darabot ingyenesen a buszokon utazó szurkolótábor tagjai kapnak meg, viszont a brassói stadionnál is lehet majd jegyet vásárolni. A találkozót a DigiSport 1 élőben közvetíti.
További mérkőzések: * ma Mioveni–Bukaresti Juventus (18 óra – DigiSport 1) * szombaton Resicabánya–Szatmárnémeti Olimpia, Brăilai Egyesülés–Călăraşi, Foresta Suceava–Tatrangi Egyesülés, Râmnicu Vâlcea–Aradi UTA (12 óra – DigiSport 1), Clinceni–Nagyvárad * vasárnap Chindia Târgovişte–Temesvári Politehnica (11.30 óra – DigiSport 1), Baloteşti és Afumaţi áll.
Hétvége a focipályákon
IV. LIGA. A 16. forduló (ifjúságiak 10.45, felnőttek 13 órától): * szombaton Barót–Bardoc * vasárnap Perkő–Gelence, Papolci FC–Ozsdolai FC, Csernátoni FC–Kilyén, Nagyajta–Berecki FC, KSE–Bölön, Réty–Uzon. Az Illyefalva–Kovászna mérkőzést jövő márciusra halasztották.
V. LIGA. A 14. forduló (13 órától, csak a felnőttek játszanak): * szombaton Bodok–Szotyor * vasárnap Szitabodza–Hidvég, Dálnok–Bodzaforduló, Nagybacon–Kökös, Kommandó–Zágon, Maksa áll.
I. LIGA. A 19. forduló: * ma Jászvásár–Concordia Chiajna (20.30 óra) * szombaton Viitorul–Craiova (20.30 óra) * vasárnap FC Voluntari–Astra (14 óra), Marosvásárhelyi ASA–FC Botoşani (18 óra), Steaua–Pandurii (20.30 óra) * hétfőn Kolozsvári CFR–Temesvári Poli (18 óra), Medgyesi Gázmetán–Dinamo (20.30 óra). A mérkőzéseket a DigiSport, a Dolce Sport és a Look TV élőben közvetíti.
OTP BANK LIGA. A 18. forduló: * szombaton Mezőkövesd FC–Ferencváros, MTK Budapest–Újpest FC, Vasas–Diósgyőr, Gyirmót FC–Budapest Honvéd, Paksi FC–Haladás, Debrecen–Videoton FC. (miska)