A reneszánsz és a barokk kor muzsikáját megszólaltató zenészek között ma már nem kérdés, hogy a műfaj megnevezése: régizene – így, egybeírva –, és korántsem nevezhető elavult vagy régi zenének. A fontos csak az, hogy korhű hangszereken, születésük vagy lejegyzésük időszakának társadalmi körülményeit is figyelembe véve készüljön az előadás. Filip Ignáccal, a december közepén fennállásának húszéves évfordulóját ünneplő Codex régizene-együttes alapítójával és vezetőjével a műfaj sajátosságairól, általában a régizene egykori és mai szerepéről beszélgettünk.
Exportra dolgoztunk
– A kilencvenes évek közepén jöttem haza Kolozsvárról az egyetemről, s már megfertőzött a régizene. 1986-ban kerültem először a közelébe, akkor kaptam útlevelet Magyarországra és utcazenészként nekifogtam furulyázni. Akkor jöttem rá, hogy a furulya is egy nagyon komoly hangszer, a régizene pedig rendkívüli lehetőségeket rejteget.
– Tíz év kellett ahhoz, hogy megalakuljon a Codex. Azóta folyamatosan működik?
– Igen, a kilencvenes évek közepén kerültem haza, azóta folyamatosan működik az együttes. Igaz, a kezdő csapatból csak én vagyok benne, az első időszakban sok volt a tagcsere, jöttek a fiatalok, majd külföldre mentek. Egy darabig „exportra dolgoztunk”, úgy huszonöt zenész fordult meg az együttesben, de tizenhárom éve a mai felállításban játszunk. Az is érdekes, hogy ma már csak én vagyok sepsiszentgyörgyi, a zenekar többi tagja Csíkszeredában él és dolgozik.
– Mi a régizene lényege a ma embere számára?
– Ha szól a zene, akkor már jelenvaló. Attól, mert valamikor régen írták le, még él, amikor előadják. Ilyen értelemben nincs is régi zene, csak régizene – így egybeírva. Ráadásul az emberek problémái sem változtak az utóbbi kétezer évben: a szerelem, a betegség, a születés, a halál. Azért érdekes ez a világ, mert rengeteg jó szöveg van, főleg az erdélyi kéziratokban, amelyek sokszor nincsenek dallammal társítva. Hiszen abban az időben egy dallamhoz több szöveget is csatoltak. Volt olyan dallam, amit a kocsmában, de a templomban is énekeltek – nyilván más szöveggel.
– Hol lehet hozzáférni ezekhez a kéziratokhoz?
– Sok régi kottás kézirat felkerült az internetre, de például a Sepsiszentgyörgyi kézirat eredetije megtalálható a Széchényi-könyvtárban, ahol – igaz, nem kevés pénzért, de – lehet másolatot kérni.
Szellemi táplálék volt
– A régizene sem egységes, a különböző korokban különböző zenék születtek. Milyen kategóriákról beszélhetünk, mit nevezünk egyáltalán régizenének?
– Az erdélyi régizenére jellemző, hogy a két nagy korszak, a reneszánsz és a barokk nagyon sok ideig párhuzamosan, egy időben volt divatban. Például a Kájoni-kódexben a barokk jellegű bejegyzések mellett még ott vannak a reneszánsz dallamok. Ez egészen a 16. század végéig jellemző. A mai szóhasználat szerint a régizene az, amikor régi korok muzsikája korabeli hangszereken szólal meg. Ez adja magát a stílust. Európában a második világháború után kezdett „divatba” jönni, ekkor vették elő a régi kéziratokat, kezdtek korabeli hangszereket gyártani. Felfedeztek egy új világot. Tudni kell, hogy a korabeli ember nem úgy értette a zenét, mint most. Más volt a hozzáállás, hiszen ha csak azt vesszük, hogy nem szólt a zene csak úgy, valahonnan, hanem ritkán és mindig élőben. Akár napokat is kellett utazni egyórás koncertért, és aki zenét kívánt hallgatni, saját zenekart vagy zenészt tartott el, nos, annak nagyon tehetős embernek kellett lennie. Egy lantost sem volt könnyű megfizetni, hiszen akkor ott kellett laknia az uraságnál a családjával együtt, s ha az uraság családi titkait megtudta, még ki is nyírták. Szóval, veszélyes mesterség volt. A zene akkoriban nem elsősorban kikapcsolódás volt, mint manapság, hanem szellemi táplálék. Most, ha előveszünk egy akkori kottát, nem elég csak a leírt dallamot tanulmányozni, lejátszani, hanem el kell olvasni sok mindent arról a korról, hogy értelmezni lehessen. Természetesen csak megközelítően, mert azokról az időkről bizony keveset tudunk biztosan. Ez egy más világ, más hozzáállást igényel a zenéhez, valójában ez tetszett meg nekünk, ezért keressük, kutatjuk. A fontos tehát, hogy korabeli zenét korabeli hangszerekkel és korabeli hangulattal adjunk elő. Mi elsősorban az erdélyi kottás kéziratokat tanulmányozzuk, van belőlük közel negyven, egyesek csak részletekben kerültek elő, s csak néhányat adtak ki. Ott van például a Sepsiszentgyörgyi kézirat, amelyet annak idején Domokos Pál Péter juttatott ki Budapestre.
Áthallások
– Milyen áthallások vannak a régizene és a népzene között?
– Én úgy látom, hogy Erdélyben közelebb állt a két műfaj, vagyis a népzene és a főúri zene, nem volt olyan éles elhatárolódás, mint nyugaton. Nálunk ugyanabban a kéziratban lehet népi eredetű dallamot és műzenét is találni. Például a csíki hejsza és az Apor Lázár tánca között egy hang a különbség. A kódexekben sok az olyan tánc, amely címében a korabeli nemesség nevét őrizte meg, és nem a zeneszerzőét. Akkoriban nem volt fontos, hogy ki szerezte a dallamot, hiszen általában ugyanaz a zenész írta és játszotta is. Sőt, egy alkalomra megírták a zenét, egyszer eljátszották, aztán soha többé nem. Ez így volt általában is a huszadik század elejéig, a romantikában például nem játszottak barokkot. Voltak persze kivételek, Bach Máté-passióját például később, a romantika idején Mendelssohn vezényletével adták elő. A mai rockegyüttesek működéséhez hasonlíthatnánk, írják a zenét, előadják, de mások nem nagyon veszik elő. Volt különben egy műsorunk, amikor egymás után játszottunk el hasonló dallamokat. De ez a megközelítés szakmai körökben nem mindenkinek tetszik.
– Hány koncertet adtok évente, milyen alkalmak vannak a zenélésre?
– Ez évről évre változik, de átlagosan évente mintegy húsz-harminc meghívást kapunk. Leginkább jeles eseményekre hívnak, például most lesz Marosvásárhelyen a Bethlen Gábor-ünnepség, négyszáz éve kapott városi rangot a település. Aztán ott vannak a fesztiválok, a legrégebbi a csíkszeredai, 1980-tól létezik, igaz, néhány éves megszakítással, hiszen a nyolcvanas évek végén betiltották. Ennek művészeti vezetője is vagyok. Aztán a legnagyobb a bukaresti, egész novemberben tart, nemrég játszottunk ott. És vannak kisebb fesztiválok Segesváron, Marosvásárhelyen. Külföldön Portugáliában és Olaszországban koncerteztünk, és persze hívnak Magyarországra is.
– Hogyan készül egy műsor?
– Természetesen megvan az alaprepertoár, de mindig keresem az újat, a szövegeket pászítgatom a dallamokkal. Legtöbbször egy dallam van csak, ahhoz hozzá kell írni a többi szólamot. Például Bocskor János énekeskönyve rengeteg szöveget tartalmaz, amihez nincsenek dallamok, ekkor kell létező dallamokhoz társítani a szöveget. Amikor kész a kotta, azt lejátszani és megtanulni sokkal gyorsabban megy, mint az előkészítés, a kotta előállítása. Amit betanulunk, annak mintegy felét csak egyszer játsszuk el, többet soha. A Kájoni-kódexet például majdnem végigjátszottuk, mintegy háromszáz dallamot. A Sepsiszentgyörgyi kéziratot majdnem teljesen feldolgoztuk, sokat énekelünk a Bocskor János énekeskönyvéből. Aztán vannak a francia, német dalok, tehát összesen mintegy ötszáz darabra tehető a teljes repertoár.
– Milyen tanulási lehetőségek vannak, és hol készülnek a korabeli hangszerek?
– Vannak erre szakosodott iskolák Európában, a baseli Scola Cantorum például főiskolai szinten csak régizenét oktat, de általában egyetemeken külön tanszék vagy kurzus látogatható. A hangszereink javát pedig Demeter Miklós készíti, akinek udmurt a felesége, ott népi hangszerként még használatban vannak például a fidulák.
– Mi a jövő?
– Nagyon szeretnénk legalább elektronikus formában hozzáférhetővé tenni az összes erdélyi kéziratot, aztán CD-melléklettel ki is adni könyv formában. De ez hatalmas munka. És persze szívesen teszünk eleget továbbra is a meghívásoknak, esemény, önálló koncert vagy fesztivál, mind érdekel, hiszen a Codex folyamatosan koncertképes.
Codex régizene-együttes
A Codex régizene-együttes 1996 őszén alakult a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és csíkszeredai diákjaiból. Az egyetemi tanulmányok elvégzése után a hajdani diákok zenetanárként helyezkedtek el a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban. Az együttes célja a barokk és reneszánsz zene korhű és életszerű előadása korabeli hangszerek segítségével. Az utóbbi években főleg magyar, ezen belül erdélyi zenét játszottak leggyakrabban. A sajátos előadásstílussal életre keltett XVI–XIX. századi művek a jelen emberéhez szólnak, bejárva az érzelmek széles skáláját. Fontosabb fellépések: George Enescu Fesztivál, Bukarest, Csíkszeredai Régizene Fesztivál, Szent György Napok, Nemzetközi Kamarazene Fesztivál, Brassó, Segesvári Régizene Fesztivál, Constantin Silvestri Fesztivál, Marosvásárhely, George Enescu Fesztivál, Bukarest, Gyergyószentmiklós, Budapest, Róma, Paola, Lisszabon. Tagok: Filip Ignác – művészeti vezető, furulyák, barokk és reneszánsz fuvolák; ének; Szabó Éva – furulyák, fuvolák; ütőhangszerek, ének; Kovács László – barokk hegedű, fidula, ének; Kovács Éva – barokk hegedű, rebek, ének; Adorján Csaba – barokk brácsa, kontra, fidula, ének; Lázár Zsombor – barokk gordonka, koboz, ének, ütőshangszerek; Szögyör Árpád – viola da gamba, nagybőgő, ütőhangszerek, violone, ének.
