Egyáltalán hogyan kerülhetett mikrofon elé ez az ember, aki jó pár éve az igen meredek történelemszemléletéről ismert (amelyet kétes hírű televíziós műsorokban ki is fejt alaposan), egyebek mellett a világméretű dák jelenlétet igyekszik bizonyítani? Félreértés ne essék: alternatív történelmi „valóságokban” nem csak ő hisz, ha jó körültekintünk, a mi nemzettársaink között is találunk sajátos származáselmélet-hirdetőket (hogy csak a sumer-egyiptomi rokonságot hívőket említsük), és ezek az emberek is kifejthetik nézeteiket bizonyos közegekben, az viszont már kevésbé jellemző, hogy nemzeti ünnepen vagy hasonló jellegű rendezvényeken hirdessék úgynevezett tanaikat. A sepsiszentgyörgyi ünnepség szervezői szerint egyfajta kamikazeakció volt, Ganciu kihasználta a kultúrműsor, illetve az ortodox egyház képviselőinek felszólalása közötti szünetet, és könnye­dén magához ragadta a mikrofont. Magyarázatnak kissé gyönge, mert látva a történteket, a pópa nem csak egyszerűen lecsapott az alkalomra (kellő ideje volt a tömeg elé állni), másrészt marad a kérdés: miért nem került valaki a szoborcsoport körül álldogálók között, aki leállítsa? Akik végighallgatták a beszédet, megfigyelhették: kétszer is elhangzott a „sárga arcú, mandulavágású szem, lenyalt fekete haj” leírás, amint az is, hogy bizony a magyarokról volt szó. A Háromszéken élő románok számára nem lehetett titok, Sepsiszentgyörgy központjában ezek a frázisok finoman szólva sértőek. Mégis, Emanuel Ganciu nyugodtan megoszthatta a teljes eszmefuttatását.
A fentiek alapján az egész történés spontán jellege elfelejthető. Szomorú viszont, hogy valaki, valakik ennyire alacsony szintre képesek süllyedni csak azért, hogy ismét rúgjanak egyet a magyarságon, a székelységen. Nem lenne szabad a tömeg elé engedni egy zavaros, mítoszokat és legendákat tényként kezelő emberkét, aki ráadásul a helyi viszonyokat csak vitatható hírek alapján ismeri, de hozza magával nyegle retorikáját is („a függöny mögött leskelődő magyarok”), majd a háttérből vigyorogva figyelni a hatást. Talán ennél is undorítóbb, hogy a történtek után mindenki szorgosan tagad, ártatlanságát bizonyítgatja, a balhét pedig várhatóan az üzenet hordozója viszi el. Ugyan a hordószónok számára nincs mentség, ám a szervezőknek is tisztázniuk kellene, lehetőleg a háromszékiek számára is legalább elfogadható módon, hogyan került ide az egyház embere, miért pont Sepsiszentgyörgyre kellett neki szónokolni jönni, illetve miért nem került valaki, aki közbelép, mielőtt még szavai nem okoznak orvosolhatatlan kárt. Ebben a helyzetben ez lett volna a legkevesebb.
Kinek használt mindez? A háromszéki románoknak aligha, hiszen ők holnap is itt lesznek, mellettünk, esetleg velünk élnek, dolgoznak. December elseje így is kényes ügy vidékünkön, amit az elmúlt években az Új Jobboldal hőbörgői kellőképpen emlékezetessé tettek, és most sikerült egy még megalázóbb sértést megfogalmazni. És még csak 2016 decemberét írjuk. Két év múlva mire számíthatunk?