Ha annyit költenének az irodalomra, mint a választásokra. A nyomdaipar máris fellendülőben. Töméntelen mennyiségű választási reklámot nyomtak. Amihez rengeteg papír kellett. A papírgyártás alapanyaga — tudvalevőleg — a fa. Ehhez sok fát vágtak ki. Valósággal irtották az erdőket. De nincs baj, mert a könyvnyomtatáshoz egyáltalán nem kell papír. A könyv, az senkinek sem kell.
Azon kesergünk, hogy az író-olvasó találkozón több az író, mint az olvasó. Mint most a múlt héten Szentgyörgyön, a Park vendéglőben. A tudósító — író lévén — költői túlzásokba bocsátkozott. Hol volt ott két tucat olvasó? Az egy írófőre eső olvasók száma egy fél, ha volt. Az írók, azok közel sem olyan okosak, mint a politikusok. Tanulhatnának a kampányolóktól. Az lenne a jó, ha az irodalmat kivinnék az utcára, mint a választási kampányt. Az író-olvasó találkozókon gulyást, miccset, flekkent, sört vagy bort adnának. A vendég előbb kapna egy költeményt, aztán egy sört. Miként a kampányrendezvényeken. A polgár előbb kap egy ígéretet, egy szöveget a fülébe, aztán egy itókát a belébe. És ezeket a választási reklámpannókat mindig kinn kellene hagyni. Mikor éppen (sajnos) nincs kampány, akkor verseket vagy irodalmi alkotások részleteit lehetne kiragasztani. Aztán jönnének a konkurens (például Nobel-díjas) írók, letépnék, és a sajátjukat ragasztanák ki. A járókelők meg kénytelen-kelletlen elolvasnák, mint a választási plakátokat. Munkába menet minden reggel elolvasnám a legújabb kiragasztott verseket. Sőt, a kultúrakampányolók házalhatnának is. A választások után munka nélkül maradt kampányolókat lehetne alkalmazni. Felmérést készítenének arról is, hogy milyen igényei vannak a kedves olvasónak. Ráadásul felolvasnának egy-egy versikét. Vagy bedobnának a postaládába egy-egy újabb regényrészletet. Csak rászokna a jónép a kultúrára, mint a választásokra! Ez jól jön majd a megválasztottaknak is, akik a Székelyföldön legalább két kulturális fővárost képzelnek el: Csíkszeredát és Szentgyörgyöt. Ha nincs műveltség, hogy lesz akkor fővárosa neki? Az emberek úgy kinyűgölődnének, hogy a kisebb falvakból is kulturális fővárosokat lehetne varázsolni. Sztárvendégnek meg lehetne hívni Uri Gellert. Ő, a (de)mentalista tudja, mit kell tenni, a népet szédíteni. Hogy minden megvalósuljon, csak három dolog szükséges, mint a választásokhoz. Pénz, pénz és pénz. Hátha azt is tudna elővarázsolni. De ha van pénz a választási kampányhoz, akkor lehet az irodalom számára is. Talán azért nem olvasnak az emberek, mert nem ígérnek nekik semmit az írók? Pedig ígérgethetnének. Megváltást, pénzt, üdvözülést vagy egyebet. Leginkább autonómiát. Mert ma ez a divat. No, és mi történik akkor, ha nem tartják meg írott szavukat? A kampányolók is folyton ígérgetnek, és azt ki tartja be? Ha minden megvalósulna, amit ígérnek, akkor Románia lenne a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Feltámadna Székelyföld, és itt igazi földi paradicsom lenne. És lennének jó útjaink, rend és becsület. S ejsze dolgozni sem kellene.
