Az osztrák államfőválasztás végeredménye

2016. december 7., szerda, Világfigyelő

Alexander Van der Bellen nyerte az osztrák elnökválasztást – jelentette be Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter. A Zöldek pártja által támogatott független jelölt a vasárnap megismételt második elnökválasztási fordulóban a voksok 53,8, míg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofer a szavazatok 46,2 százalékát kapta.

A választási részvétel 74 százalékos volt. A miniszter arról beszélt, hogy a választás rendben lezajlott, nem érkezett bejelentés visszaélésről. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy ez alkalommal ilyen magas volt a választási részvétel. A tavaszi első fordulóban 68,5 százalék szavazott, a májusi második (később érvénytelenített) fordulóban a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka vett részt.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 805
szavazógép
2016-12-07: Világfigyelő - :

Gyengül a magyar diákok teljesítménye

Romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben – derült ki az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelyet tegnap tett közzé az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
2016-12-07: Világfigyelő - :

Trump olcsóbb különgépet akar

A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump felszólította a kormányzatot, hogy állítsa le az új elnöki különrepülőgépekre szóló megrendelést, mert kedvezőbb árat akar a gyártó Boeing cégtől.