Politikai kultúrája és hagyományai miatt a francia jobboldal egy vezéregyéniség mögé szokott felsorakozni. A szocialisták viszont a testületi vezetés felé hajlanak, amit a legjobban François Hollande alkalmazott, hosszú főtitkársága idején – 1997-től 2008-ig volt a Szocialista Párt élén – makacsul ragaszkodva a párt különböző szárnyai közti egyetértéshez és a programok szintéziséhez. A csapatmunkára beidegződött személy a hatalom csúcsán azonban csődöt mondott. Döntésképtelenségével, a problémamegoldás halogatásával, a társadalmi együttélést felbolygató törvényeivel az elnöki tisztséget belengő királyi aurát is tönkretette. A „normális” jelölt azzal szembesült, hogy Franciaország elnökének lenni nem normális helyzet, és hogy a kapitalizmusból a kapitalizmusba vezető legnehezebb út a szocializmus göröngyös útja. Hollande elnök a politikai, gazdasági, társadalmi és morális kudarc megtestesítője a franciák döntő többségének szemében.
Az emberek még a langyos demokráciában is sejtik, hogy az államférfi státuszához különleges képességek kellenek: karizma és elhivatottság. Mielőtt májusig a gazdasági programját darabokra szedné, a politikai ellentábor és a média elismeri: François Fillon a fenti tulajdonságokkal bőven rendelkezik.
Az elnöki előválasztás intézményét a szocialisták vezették be egy ciklussal korábban. A jobboldal most először használta a demokrácia ezen hétpróbáját. A hét jelölt közül Fillon sokáig a negyedik helyen vesztegelt. A közvélemény-kutatások leírták őt, hiszen a második fordulóba az első két helyezett kerülhet. Hat nappal a november 20-i választások első fordulója előtt a 71 éves, jó adminisztrátori képességekkel rendelkező hajdani miniszterelnök, Alain Juppé 36 százalékon, a sztárallűrjeiről lemondani nem tudó Sarkozy 30 százalékon állt. Fillonnak csak tizennyolc százalékot porciózott ki a Kantar Sofres OnePoint közvélemény-kutató cég.
Pedig voltak kedvező előjelek. A France 2 népszerű tévéműsorában – amelyben két órán keresztül kérdezték-vallatták egyenként a jelölteteket – Fillon igen határozottan beszélt. Nem lehetett kihozni a sodrából, sőt ő tette időnként helyre Davis Pujadas és Léa Salomé tévésztárokat, akik a nemzetközi fejezetnél azzal szórakoztak, hogy Putyin, Erdogan és a magyar miniszterelnök nagyalakú portréját festették ördögként a falra, majd arról faggatták a jelöltet, hogy a három veszélyforrás közül szerinte melyik a legnagyobb? (Az apokalipszis negyedik lovasa – gondolom – Donald Trump volt, de vele nem húztak ujjat a mikrofon-üdvöskék.) Fillon volt az egyetlen jelölt, akit a műsor során spontánul megtapsoltak a helyszínre hívott nézők. Bruno Retailleau, a jobboldali Republikánusok szenátusi csoportjának vezetője már november 11-én azt nyilatkozta, hogy Fillon lesz az előválasztások nagy meglepetése, mivel ő érti a legjobban, hogy a franciák szorongása kettős: félelem a gazdasági lecsúszástól és növekvő félelem identitásuk kisajátítása miatt.
Fillon megnyilvánulásaiból a határozottság sugárzott. „Én valóban meg akarom reformálni Franciaországot, és méltósággal akarom vezetni” – nyilatkozta a Le Figaro napilapnak a választások előestéjén. Az aktuális elnököt is meglepte a győzelme. Sarkozyvel vagy Juppé-vel szívesebben vitázott volna, de végül csütörtökön bejelentette, hogy nem méretteti újra magát a szocialisták januári előválasztásán, megnyitva így az utat miniszterelnöke, Manuel Valls jelöltsége előtt.
Nehéz portrévázlatot írni a Párizstól 250 kilométerre eső kisváros, Sablé-sur-Sarthe hajdani képviselőjéről, aki ma, 62 évesen már Párizs egyik kerületét képviseli. Diszkrét ember, visszautasítja a nagy nézettségű politikai showműsorok felkéréseit, mint amilyen például a késő esti On n’est pas couché (Még nem feküdtünk le). Soha nem szolgált háttérinformációkkal az újságíróknak, nem lebbentett fel kulisszatitkokat, mint a jelenlegi elnök tette Az elnöknek nem kéne ilyet mondania című vaskos interjúkötetében. „Milyen államférfi az ilyen, aki nem tud titkot tartani – fakadt ki Fillon. Felesége walesi, és őt is gyakran hasonlítják az angol vasladyhez, így riogatva a szavazókat várható megszorító intézkedéseivel. Helyesebb azt mondani: Schröder kancellár feladata vár rá, hogy nyakig eladósodott államának dinamikát adjon száznapos reformjaival.
A makacsul kitartó politikus 35 éve van a pályán, volt része bőven megaláztatásokban, győzelmekben. Már 27 évesen parlamenti képviselő, a maastrichti szerződés ellen szavaz, de később Balladur miniszterelnök, majd Chirac elnök kormányában találjuk különböző miniszteri posztokon. 2005-ben egy kormányátalakítás után menesztették, és ő azonnal a kampányba kezdő Sarkozy mellé állt, akinek a 2007-es győzelme után miniszterelnöke lett. A francia V. Köztársaság politikai hagyománya szerint a miniszterelnök védi az elnökét a hétköznapok rutinfeladataitól, hogy az a külpolitikára, a hadseregre, a politika fő csapásirányára koncentrálhasson. A Sarkozy–Fillon páros eredetisége, hogy ötéves kormányzásuk alatt ennek éppen a fordítottja történt. Az elnök folyton a reflektorfényben tetszelgett, míg a munka dandárját Fillon végezte, egyre növekvő tekintélyt szerezve pártja körében. Népszerűsége sértette az elnök hiúságát, aki azt is tudta, ha mással helyettesíti, riválisává, sőt ellenségévé teszi. Az utolsó éveik már olyanok voltak, mint a nagypolgári házasságok Maupassant kisregényeiben: az érdek és a társadalmi reprezentáció fontossága felülírta az érzelmek elmúltát.
Fillon vidéki nagypolgári ivadék: intelligens és udvarias, visszafogott és elegáns, határozottságát diszkrécióval elegyíti. Veszélyes sportoknak hódol: alpinista és bolondja a gyorshajtásnak. Ez utóbbit szülőföldjén, a Le Mans-i versenypályán is gyakorolta. Az első jelölt, aki nem ígérget fűt-fát, mint az elődjei, hanem a megoldandó gondokat sorolja makacsul. Liberális gazdaságpolitikát ígér, erős értékkonzervativizmussal párosítva. Putyinnal jó kapcsolatokat ápol, és változtatni fog hazája orosz politikáján. Ha elnök lesz, az a magyar–francia kapcsolatokra is jótékony hatású lehet. Fontos kiemelni: öt gyereket felnevelő gyakorló katolikus ember. A második forduló előtti sikertelen kampányában kihívója, Alain Juppé azt hányta a szemére, hogy „erősen hagyományos, már-már retrográd a látásmódja a nőkkel, a családdal és a házasság társadalmi szerepével kapcsolatosan”. Ez a hang sajnos már nem a tiszteletre méltó, klasszikus baloldal, hanem az utópiát kergető mai baloldal hangja.
A mostani kormány intézkedései után megnyugtató érzés lenne egy vallásos államférfi győzelme. A hívő keresztény tudja, hogy a korrupcióra való hajlamot, a tökéletlenséget, a hibákat nem lehet folyton az intézményekre hárítani, hanem az ember – legyen az milliárdos vagy nincstelen – bűnös mivoltával is számolni kell. A hívő keresztény azt is tudja, hogy az a rend vagy rendetlenség, amiben élünk, nem áll teljességgel az ellenőrzésünk alatt, és nem alakíthatjuk azt szünet nélkül – gyakran a többséget provokáló reformokkal – kényünkre-kedvünkre. Az effajta bizonytalanság nyugtalansággal tölti el a baloldali moderneket és a hozzájuk igazodó jobboldaliakat. Ezzel szemben a kereszténység lényege nem más, mint maga a bizonytalansággal való együttélés, és annak felelős vállalása.
S. KIRÁLY BÉLA
