Számtalan hasonló gyöngyszem röpdös a világban. Járt-keltebbek azt mondják, a maláj nők még szebbek, mint ezek a mostani szláv teniszcsillagok. Ki tudja?

De Sarapova uralja ismét a pályát, megáldva csuda tehetséggel és csuda alkattal. Elmondom, el én, úgy négy évvel ezelőtt történt, szintén Sarapova és a másik szláv, ha jól emlékszem, Dementyjeva játszott, álomszép két leány. Dermedten néztem őket, kapok a telefonhoz, fölhívom Ágh Istvánt, mondom neki, nézze csak meg őket, mert ilyen szépet még nem látott.

Most itt ez a napsugár-sudár, 180 centiméter magas szőkeség, cseppentett méz az egész teremtés, szél se éri tán, csak az illatos.

Akkor belém szökik a szürkeség, a valóságos önszánalom, adagolt, de fegyelmezett irigységgel, hogy hiszen jön egy portugál üzletember, aztán elviszi ezt is. Előlem, mind a hetven esztendőm elől...!

Fölállok, de szemem le nem veszem a képernyőről: miért épp portugál? Miért? Honnan jön ez a mondat? Mert igenis ismerős a mondat: jön egy portugál... megveszi...

Mi lehet ez?

Ez a mondat készen, egészben ugrott be, pirossal aláhúzva, de honnét? Én mondtam? Más mondta?

Akkor eszembe jutott az egész, barátommal, Paizs Tiborral járkáltunk a Bajza utcában, nekem a Kortárshoz kellett mennem. A találkahely be volt zárva, aztán merre fordulhatnánk? Tibor mondja, menjünk be úri kedvünk örömére az újságíró-szövetség kávézójába! Ez a híres MÚOSZ.

Be is, a terasz nincs még nyitva, bennebb megyünk beszélgetve, s mondom, lenn nincs, az biztos, nemrég voltam, s nincs ott kávézó, nézzük akkor föntebb. Akkor jön ki a kapus asszony, mondja, nincs ott már semmi, mert az épület sem az igazi, megvette egy portugál üzletember. Mármint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének palotáját az Andrássy út 101. szám alatt.

Alig hiszem el. Ezt a palotát? Úgy tudom, az Andrássy út a Hősök terével együtt a világörökség része. Hogy lehet eladni? Na de miért ne adhatná el a kormánytalan ország, ha eladta már a vizet, a gázt, a villanyt, eladta a földet is alólunk, valóságosan kirúgatta azt is a — pl. portugál — pénzemberekkel.

Jön egy portugál pénzember. Bejön a szobámba, ahol megroggyant reményekkel kucorgok a fotelben Sarapovában gyönyörködvén: igen, bocsánatot kérek tőle, hiszen ez az álomszép teremtmény azt választ magának, szépet s jót, akit akar. Na de mi lesz velünk, akik itt maradtunk, mondjuk, a portugál pénzemberek javáért, portugál ebek harmincadjára, Magyarországostul, szövetségtelenül és újságok rengetegével?

Ha Sarapova férjhez megy, egy egész világ gyönyörködik boldogságában. De bennünket, magyarokat ki vesz el? Hiszen már a hozományunkat is eladták előlünk, az Andrássy utat s a palotákat!

S a gyerekek? A gyerekeink? Az unokáim?

Mikor fogják kifizetni fejenként a rájuk juttatott Gyurcsány-féle óriási államadósságot? Hiszen amit a portugál üzletemberek adnak a magyar örökségért, azt rendre elszalasztja ez a svihák kormány!

Vagy jöhet valami s valaki más is, nem csak a portugál üzletemberek onnét, ahonnan nem is várjuk? A MÚOSZ-székház odalett, fölköltözik a tisztviselőhad az MTI-be, élen Ötvös Pál elnökkel, aki Teller Ede hamisított levelének közlésekor került elnöki székbe, etikai vétség miatt, a Népszabadságtól.

Egek s portugálok: mikor viszi el legitime az ördög ezt az egész kátránylében pancsoló erkölcsi csürhét?

Marad Sarapova s az Andrássy út — a magasban.