Karácsonyhoz közeledve egyre nagyobb lázban ég a világ. Mindenfelé siető emberek, mintha ilyenkor akarná mindenki behozni az ez évben felhalmozódott lemaradásait, bár ez az időszak egészen másról kell hogy szóljon.
Az advent lényege az elcsendesedés, a befelé fordulás. Vágyakozás, várakozás az Istennel való bensőséges találkozásra.
Nem mindegy, miként várakozunk. Amikor fontos vendéget várunk, betölt a készülődés öröme. Ilyenkor kitakarítjuk a lakásunkat, finom ebédet, vacsorát, süteményt készítünk. Tiszta ruhát öltünk magunkra, készülünk a vendég fogadására.
Hasonlóképpen kell készülnünk a Jézussal való találkozásra is. Ebben az időszakban Jézus újra ott akar lakni otthonainkban. Bennünk, velünk akar lenni. El akarja halmozni az életünket minden jóval, de legfőképpen az ő szeretetével.
Ezt mondja nekünk: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” Jel 3,20
Be akar lépni mélyebben az életünkbe, életünk rejtett zugaiba is. Közösségben akar lenni velünk. Arra vár, hogy megnyissuk a szívünket, és beengedjük őt, hogy velünk étkezzen, hogy osztozzon örömeinkben, gondjainkban. Hogy mellettünk álljon.
Hogyan válaszolunk erre a közeledésre? Van-e életet adó csend a mindennapjainkban? Kalkuttai Szent Teréz szerint „szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket.”
Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük elsősorban a saját lelkünket, majd a szeretteink lelkét, hogy megérinthessük Istent és érezhessük az ő jelenlétét.
Az Ő jelenlétében újfajta módon kezdjük látni az életünket, a problémáinkat. Szeretetünk megújul, türelmünk újjáéled, reményünk megerősödik, nyugtalanságunk eltűnik. Mennyire nagy szükségünk van minderre ahhoz, hogy személyes és családi életünk szebb, gazdagabb, gyümölcsözőbb legyen, hogy otthonainkban békesség legyen.
„A szeretet az otthonainkban kezdődik; a szeretet az otthonokban lakik, és ezért van a sok szenvedés és szerencsétlenség a világban... Úgy tűnik, manapság mindenki szörnyű sietségben van, türelmetlenül a minél nagyobb siker, fejlődés, gazdagság és más hasonlók elérésében, a gyermekeknek pedig szüleik idejéből kevés jut. A szülőknek nincs idejük egymásra, és így a családokban kezdődik a világ békéjének felbomlása.” Teréz anya találóan foglalja össze a lényeget.
Legyünk mi azok, akik harcolunk, hogy otthonainkban békesség legyen. Hívjuk be Jézust az életünkbe, a kapcsolatainkba, az otthonainkba. Engedjük, hogy békességével száműzze szívünkből a békétlenséget, a nyugtalanságot. Használjuk ki a hátralevő időt arra, hogy a béke megszülessen bennünk és körülöttünk, hogy megálljunk és élvezzük egymás jelenlétét. Lassítsunk és figyeljünk oda tudatosan a mellettünk élőkre. Ajándékozzuk meg szeretteinket szerető jelenlétünkkel, osztozzunk egymás örömeiben és gondjaiban. Így nemcsak egymás mellett élünk, hanem igazi közösségben Istennel és egymással.
Kertész Mária, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
