Egy egész bajnoki év fociszenvedései, a lovassport emlékeit felkavaró temetés, az immár néhai Tóth Ferenc, a háromszéki fogathajtás atyjának temetése, a látvány, mely néhány nappal ezelőtt Fortyogófürdőn fogadott, ahol az egykor virágzó létesítmény — a mofetta, tizennyolc (ha jól emlékszem) kád, kezelő, szálloda, vendéglő, szabadtéri medence, félig kész kézilabdapálya, a fák alatt meghúzódó lovasakadályok, a roskadozó borvízmedence...
— a pusztulás képével s a képet körüllengő csenddel — ennél a csendnél csak a látvány keltette döbbenet volt nagyobb — akaratlanul is felpörgette bennem a nem is olyan távoli múltat. S akkor még nem szóltam a szomszédban lévő gokartpályáról (megépítésekor európai rangú gokartpályáról), a fogathajtás díj- és akadályhajtó-pályájáról, melyek együtt igazi sportcentrummá avatták Fortyogófürdőt. És még mivé avathatták volna egy kis befektetéssel, ráfordítással... Na de ez már a múlté. Az enyészet, az idő vasfoga kegyetlenül pusztítja a sok város irigyelte fürdőt és létesítményeit.
A városnak viszont nincs már lovassportja, nincsenek lovasversenyei (hazai és nemzetközi), melyeket az Incitato Lovasklub megálmodója és életre hívója, Tóth Ferenc és Fortyogófürdő bérlője, Kovács Attila együttműködve oly szépen megrendezett, nincs divíziós labdarúgócsapata, ami volt a Fortyogófürdőnek, aztán volt a KSE-nek is, volt; bezárt Fortyogófürdő a maga létesítményeivel, elhallgattak a gokartok is; nincsenek már edzőtáborok, nem pihennek meg itt a Galac, Jászvásár felé igyekvő erdélyi focicsapatok vagy az erdélyi városok felé igyekvő moldvai együttesek, és eltávolodtak az egykor idejáró betegek. A nem is olyan régen még csillogó létesítmény látványa elszomorítóbb, mint a temető. Akárcsak a fürdő körüli vita hangja, mely fel-felcsap, de ettől még nem oldódik meg a város egykori gyöngyszemének sorsa. Ellenkezőleg, tovább taszítja az enyészet útján.
Mi lesz veled, Fortyogófürdő? Egyáltalán visszakapod-e egykori csillogásod?
