Fegyveres merényletben életét vesztette tegnap este Oroszország ankarai nagykövete. Az orosz diplomatára egy ismeretlen fegyveres lőtt rá a török fővárosban – erősítette meg Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. A 62 éves Andrej Karlov nagykövet belehalt súlyos sebesüléseibe azt követően, hogy a merénylő rálőtt.
A támadás az ankarai kortárs művészetek galériájában történt, ahol Andrej Karlov nagykövet éppen nyitóbeszédét mondta az Oroszország török szemmel címet viselő fotókiállítás alkalmából. A merénylőt agyonlőtték. Szemtanúk és az esetről készült felvételek szerint a támadó hátulról lőtt rá a diplomatára, aki azonnal összeesett. Az eddigi jelentések szerint a nagykövetet rögtön kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.
A CNN Türk jelentésekre hivatkozva azt közölte, hogy a támadó rendőri igazolvánnyal lépett be a galériába. Később a Reuters hírügynökségnek török biztonsági források megerősítették: a támadó szolgálaton kívüli helyi rendőrtiszt volt, Ankarában dolgozott. A támadásról készült, közösségi hálókon megjelent felvételek ugyancsak arról tanúskodnak, hogy az orosz nagykövetet hátulról lőtte le egy fekete öltönyt és fehér inget viselő, pisztolyos férfi. A felvételek szerint a fiatal támadó a merénylet után feltette bal kezét, és mutatóujját a magasba emelve kiáltott valamit. Fültanúk szerint azt, hogy „Bosszú Aleppóért!” A támadás után még lövöldözés volt hallható a galériában, ennek során lőtték agyon a fegyveres férfit. Egyes források azt közölték, hogy a merényletnek iszalmista háttere volt, ezt azonban nem erősítették meg. Jelentések szerint a merényletben mások is megsebesültek.
Marija Zaharova arról tájékoztatott: Moszkva kapcsolatban áll a törökországi hatóságokkal a merénylettel összefüggésben, az esetet pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé fogja terjeszteni. A szóvivő emellett felszólította Ankarát, hogy tegyen meg mindent az ügy felgöngyölítése érdekében. Később Recep Tayyip Erdogan török elnök felhívta Vlagyimir Putyin orosz államfőt – jelentette a CNN Türk.
Törökország moszkvai nagykövetsége eközben mély sajnálatát fejezte ki Andrej Karlov nagykövet halála miatt. A török diplomáciai misszió közleményében hangsúlyozta, hogy az embertelen tragédia abban az időszakban következett be, amikor Oroszország és Törökország között szoros együttműködés van kialakulóban. „Mélységesen együttérzünk az orosz néppel. Ez a mi közös fájdalmunk és veszteségünk” – húzta alá a közlemény.
Oroszország, Törökország és Irán védelmi és külügyminiszterei a tervek szerint ma megbeszéléseket folytatnak Ankarában Szíria jövőjéről. Leonyid Szluckij orosz parlamenti képviselő közölte: a megbeszéléseket a merénylet ellenére a terveknek megfelelően megtartják. A török belügyminisztérium eközben megerősítette az orosz nagykövetség védelmét, különleges rendőri egységek őrzik az ankarai orosz képviselet épületét. Ezzel egy időben Törökország moszkvai nagykövetségének és konzulátusának védelmét is megerősítették.
Ankara polgármestere az esettel kapcsolatban azt mondta: a merénylettel az orosz–török kapcsolatoknak akartak ártani. Az Andrej Karlov elleni támadást azonnal elítélte az amerikai külügyminisztérium, valamint Stephane Dujarric szóvivő tolmácsolásában az ENSZ, majd Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. Hasonlóan foglalt állást a magyar diplomácia is. „Megdöbbenéssel értesültünk az ankarai orosz nagykövet elleni merényletről, amelyet a leghatározottabban elítélünk” – közölte Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter közleményében úgy fogalmazott: ez a tragédia is azt bizonyítja, hogy a terrorizmus minden formája ellen fel kell lépni.