Jég alá nem szokás karácsonyfát állítani, hiszen a jég alá merüléshez magasabb képzettségű búvárokra van szükség, ám mifelénk már befagytak az állóvizek, a dálnoki tavon is húszcentis a jégréteg. De Szabó Jenőt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon a kihívásoktól: barátaival elhatározta a búvárhagyomány háromszéki meghonosítását, s az elhatározást tett követte.
Vasárnap -9 fok volt, amúgy szép idő, napsütés, szélcsend. A lékvágás könnyen ment, bár elég nagy méretű rést kellett vágniuk ahhoz, hogy a búvár és a karácsonyfa is beleférjen. A fát a tó színén díszítették fel – akkor támadt az ötlete Albert Zoltánnak: mi lenne, ha a fenyőt nem fejjel lefelé helyeznék be a vízbe? Ez is csak egy újabb kihívás, persze hogy megoldották – bár az eredményben nem lehettek biztosak, hiszen ilyesmit még senki nem csinált. De tökéletesen sikerült, a napernyőtalpba helyezett fenyőfa nagyon könnyen feltapadt a jég aljára, a gömbök egyike-másika megtelt vízzel, amelyik nem, az szépen felfelé kúszott. A jól végzett munkáért kiérdemelték a búvárok a forralt bort – amelyet persze a lékben lubickolva szürcsöltek el. Ja, a víz hőmérséklete négyfokos volt.
Jó móka volt, idézi fel Szabó Jenő a történetet, és képzelete máris tovább szárnyal. Ki szeretnék próbálni a víz alatti korcsolyázást. Hiszen a befagyott jégréteg alsó, vízben levő fele is sima, a búvárruhában rekedt levegő, ha fejjel lefelé fordul a búvár a vízben, a lábához áramlik, odanyomja a jéghez. „Mivel a gravitáció a víz alatt ki van egyensúlyozva, Arkhimédész törvénye értelmében kéne hogy működjön a korcsolyázás. Ez lesz a következő kihívás, hogy a karácsonyfát körbe is lehessen korcsolyázni. Idő és kedv kell hozzá.” És húsvétra is ki lehetne valami mókásat találni: víz alatti nyuszijárást vagy tojáskeresést, teszi hozzá.