Negyedszázada bukott el a Szovjetunió, amely fennállásának hetven éve alatt alapvetően befolyásolta a XX. század történelmét, és sokáig rendíthetetlennek tűnt. Az óriásállam saját propagandája szerint igazságosabb, jobb világot hozott a földre, polgári szemmel azonban sokkal inkább egy elmaradott, válságba jutott állam torz fejlődési útjának tűnt a kommunista kísérlet.
A világ kommunistái, illetve az általuk vezetett államok számára mintát jelentő Szovjetunió 1922-ben alakult meg az 1917-ben széthullott Orosz Birodalom romjain folyó polgárháború végével, amit a bolsevikok nyertek meg. A nyugati kapitalizmust felváltó új rendszer kommunista magyarázat szerint a megnyomorított dolgozók felemelését, a gazdasági termelőegységek közösségi tulajdonba vételét és a kizsákmányoló osztályok kiiktatását jelentette, vagyis igazságosabb és jobb világot. Polgári szemmel azonban egész másképp nézett ki az átalakulás. Kívülről inkább úgy tűnt, hogy egy nyugati mérce szerint elmaradott és válságba jutott országban a szélsőségesek vették át a hatalmat, akik uralmuk során torz gazdaságot és elnyomó rendszert építenek.
A szovjet fejlődés kétarcú volt, amiből a világ kommunistái jó ideig csak a propaganda által sulykolt, győzedelmesnek beállított változásokat látták. Az 1917-es októberi forradalom utáni évtizedekben a hatalmas mértékű iparosításnak és infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően a fejletlen, paraszti társadalmú ország a világ második legnagyobb gazdasági hatalmává nőtte ki magát. A szovjet statisztikák szerint az 5,5 százalékos világpiaci részesedés 1913 és 1980 között 20 százalékra nőtt. Eközben a központilag irányított gazdaság hatékonyság és a modernizáció tekintetében hatalmas lemaradásban volt nyugati versenytársaival szemben.
A megalakulása, majd a néhány évvel később kiépülő sztálinizmus utáni következő nagy váltást a második világháború hozta a Szovjetunió történetében. A kommunista óriásállam hatalmas véráldozatokat hozott a háborúban, de győztesként a világ két szuperhatalmának egyikévé vált, hatalmas hadsereggel és nemsokára kiépülő nukleáris arzenállal. Példája hatalmas vonzerőt jelentett a világ kommunistái számára, akiket Kelet-Európában fegyverekkel segített hatalomra, és csatlósaivá tette őket. Sok távolibb ország és balos mozgalom számára is mintául szolgált, melyeket fegyverszállításokkal és pénzzel segített. A hetvenes években már négy kontinensen álltak kommunista rendszerek Kubától Lengyelországig, a Szovjetuniótól Mozambikig és a hivatalosan még ma is kommunista Kína.
A Szovjetunió ereje a felbomlását megelőző néhány évig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, ám az ország már hamarabb leszálló ágba került. A Szovjetunió megszűnésének fő okai közé sorolják, hogy a hatalmas és nyersanyagkincsekben rendkívül gazdag állam alulmaradt a Nyugattal folytatott gazdasági versenyben. A meggyengüléshez számos esemény járult hozzá, a legjelentősebb az 1973-as olajválság volt, ami eladósította a pazarló és korszerűtlen, drága nehéziparú kommunista országok gazdaságát. Ehhez jött a hidegháborús fegyverkezési verseny, mely tovább gyengítette a Szovjetunió erőtartalékait. Az utolsó éveik kezdetét jelentette az új és dinamikus reformokat erőltető pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov uralomra jutása. A politikus belátta, hogy a korábbi politika nem folytatható, ezért meghirdette a fennálló társadalmi rend reformját. Három fő jelszava volt: peresztrojka, vagyis a szovjet viszonyok átalakítása, glasznoszty, azaz a nyilvánosság és nyíltság növelése, valamint az uszkorenyije, a gazdaság gyorsítása, hatékonyabb fejlődésének elősegítése. Tartósan azonban ezek sem tudtak segíteni az ország állapotán. Gorbacsov felismerte, hogy a Szovjetunió fennállása veszélybe került. Litvánia 1990 márciusában kikiáltotta a függetlenségét. 1991 januárjában a hadsereg a Moszkva-barát litván Együttélés mozgalom támogatásával még kísérletet tett a szovjet hatalom helyreállítására, a szovjet kommandós alakulatok több középületet elfoglaltak. A gyengülő központi hatalom azonban nem tudta elérni a visszarendeződést a nagyszabású tömegdemonstráció – százezer ember védte élő pajzsként a parlamentet – és a nemzetközi tiltakozás miatt. 1991-ben a tagköztársaságok már sorra mondták ki függetlenségüket. Az ország széthullását látva a Gorbacsov-ellenes erők államcsínyt próbáltak elkövetni, kísérletük azonban megbukott. Gorbacsov hatalma azonban egyre formálisabb és kisebb lett, folytatódott a tagköztársaságok kiválása. A végső lépés 1991. december 8-án történt, amikor Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről. Gorbacsov december 25-én televíziós beszédben hivatalosan is lemondott az akkor már de facto nem létező szovjet elnöki tisztségről. Az egykori szuperhatalom parlamentjének utolsó ülése december 26-án zajlott, amikor a testület feloszlatta magát, és 1991. december 31-i dátummal kimondta a Szovjetunió végét. (a hirado.hu nyomán)
