Hóréteg alatt alussza új évi álmait Ojtoz, megyénk, s ha úgy akarjuk, Erdély keleti kapuja is. Jobb álmokat álmodik, mert túlzás ezt a helyet élhető településnek nevezni: vagy megélsz itt, vagy irány a nagyvilág, ez a hely parancsa! Ez a mi Ojtozunk, a sokarcú és soknemzetiségű munkatelep. A másik Ojtoz Sósmezőn túl, Bákó megyei községközpont. Ennek része Sósmező, amely az ezeréves Magyarország keleti kapuja-határállomása volt, ma számunkra csak történelmi emlékhely. Így lett a mi Ojtozunk és a szoros Háromszék kapuja.
Igazságtalan, sunyi határkiigazítás
A megyehatár 1968-beli igazságtalan, sunyi kiigazítása miatt – mert egy tulajdonosnak sem szóltak, hogy erdővagyona már nem az övé! –, az 1989-es rendszerváltozás utáni években a történelmi Háromszék tetemes keleti erdő- és legelőterületét elvesztette. Több mint negyedszázados kínt, költséget és aggodalmat okozott, okoz ez azoknak a háromszéki tulajdonosoknak, akiknek birtokait igazságtalanul bitorolják a hegyen túli fakitermelők, s a vagyon végleges visszaszolgáltatásáról keserűen ugyan, de már sok közösségünk lemondott. Aki teheti, kérdezze meg Pál István ozsdolai birtokossági elnököt, hogyan fogadták a foksányi törvényszéken.
– Mégis, hála a Fennvalónak, még van fa a hegyekben, s így kap sok kenyérkereső családapa munkahelyet az ojtozi deszkagyárban – mondtuk kérdezőleg is dr. Páll Andornak, a gyár tulajdonos-igazgatójának, a sokak által ismert Toro Impex üzletlánc működtetőjének.
– A dolgokat nem lehet simán értelmezni. Sajnos, mindenben mélyreható változások történtek. Fa, tehát nyersanyag van még a hegyekben, ahonnan nekünk is jut, hiszen kitermelést mi is végzünk. A külföldi piac helyzete változott, s mert keleten zűrzavaros, több oknál fogva nyugat felé kell fordulnunk. Csakhogy a Nyugat olyan fűrészárut is vár, amely miatt gyökeresen változtatnunk kell a gyár műszaki folyamatán, újabb gépekkel kell bővíteni. Emiatt alkalmazottjaink tetemes részét munkanélküli státusba tettük, csupán néhányan végzik a szükségeseket. Az erdőkitermelés, bár üzemtervek vannak, nem a legészszerűbb módon történik, ezen azonban csak a törvény változtatásával lehet jobbítani. Az ön által említett terjedelmes üzlethálózat háza táján is újabb helyzet alakult ki, azokat az üzleteket ugyanis, amelyek valami okoknál fogva nem nyereségesek, felszámoltuk – s itt a sepsiszentgyörgyi egységekre is utalok. Szociális célokat is szolgálva, inkább megtartjuk a vidéki egységeket, s természetesen az ojtozi üzletet is.
Gyereket Ojtozba!
„Egy a falu, s egy a telep” – így hallottuk a falu szívében.
– Milyen elvárások vannak a falurészen, melyek a gondok? – kérdeztük Kosztarab Elemér falufelelőst.
– Van itt gond éppen elég, a megoldások azonban akadályokba ütköznek. Ojtoz vendégforgalmi értékekkel is bír. Itt az Anselmo vendégház, ahol szálláshelyek is vannak. Gondolni kell lassan a falu fejlesztésére is. A telepen van víz, azt le kellene hozni a faluba. Bár vannak kutak itt lent, de ki tudja, azoknak milyen a vize? Hasonlóan fontos lenne a csatornarendszer is. Nincs megoldva az orvosi ellátás. Van olyan épületünk, ahol ki lehet alakítani egy rendelőt a berecki családorvosnak. Bereck messze van, s ha valami komolyabb dolog adódik, el kell menni Kézdivásárhelyig – sorolta az elvárásokat a falufelelős.
Ezekről érdeklődtünk Dimény Zoltán berecki polgármestertől, aki elmondta, a legfontosabb lenne bővíteni a telep ivóvízhálózatát, mert a hozama nem elegendő. Tervezik egy természetes forrás vagy egy kis patak bekötését. A községvezetésnek gondja volt menteni a történelmi értékű ingatlanokat, a templomot, a lakóházként szolgáló régi kaszárnyákat, az iskolát, s a kultúrotthon tetőzetét is ki akarják javítani.
Ojtozt a Toro Impex cég vezetősége is támogatta, faanyaggal segítette a ravatalozó építését, fokozatosan mentik a lakásként is szolgáló kaszárnyaépületeket.
– Nincs értelme a bajokról írni – kiáltott ránk egy, a friss pityókás kenyerét az út mentén kínálgató ismerős asszony. – A jót írja, Zoli bácsi, nekünk a kitartás kell, a fiataloknak meg a gyerekszaporulat a jelszó!
A falun áthaladó nemzetközi úton zsúfolt a forgalom. Utolsó látogatásunk óta láthatóan megszaporodott a pityókáskenyér- és kürtőskalácssütéssel foglalkozó árusok száma. Tizennégy konyhácskaszerű építmény húzódik meg a családi porták előtt. Többnyire alacsony jövedelemmel rendelkezők, nyugdíjasok, de fiatalabbak is fagyoskodnak árujuk mellett, télen nagyon huzatos a völgy. „700 lej a nyugdíjam – mondta egyik árus –, s amikor abból mindent kifizetek, nekem semmi nem marad. Nekünk minden nyersanyagot meg kell vásárolnunk, saját termékünk nincs. Mindenről papírral kell rendelkeznünk, házi tojásunkat sem szabad felhasználnunk a kalácsba, engedéllyel rendelkező családi vállalkozók vagyunk.”
Vakációban érkeztünk Ojtozba. A magyar elemisták tanító nénijével, Iuțuc Évával is kalácssütés közben beszélgettünk.
– Várjon, leírom a nevemet, az uram román, én magyar vagyok – mutatkozott be. Megtudtuk, hogy csupán hét kisgyereket tanít egy összevont osztályban. A román alsós osztályban is csak nyolc diák tanul, s az is csak azért működhet, mert magyar emberek is oda adják gyerekeiket. Van Ojtozban egy összevont román öt-nyolc osztály is. Oda járnak azok a magyar tanulók is, akiket nem visznek szüleik Bereckbe vagy Kézdivásárhelyre. Így alakul az oktatás Ojtozban, imigyen a nemzetiségek integrálódása, felszívódása. A településen meglehetősen sok a románul és magyarul is beszélő katolikus csángó család. Vallásuk révén ugyan tagjai a helybeli magyar katolikus közösségnek, de mert csak a román nyelvű katolikus liturgia énekeit-imáit ismerik, érthető, hogy kevésbé templomlátogatók, ami nagy baj.
A közös ima összetartó
A témánál maradva beszélgettünk Kézdimartonos új plébánosával, Kovács Zsolttal. A jelenleg is mintegy 220 katolikus lélekkel rendelkező Ojtoz beszolgáló papjaként tudatában van annak, hogy ez a hely magyar végvár, több figyelmet érdemel: jelenleg nincsen egyháztanácsa, s gondnoka sem! Soha jobb alkalom az oltár elől szólni most erről, idézve a műemlék jellegű templom két mártír védőszentje, Szent Fábián és Sebestyén üzenetét, akikre e hónap 20-án emlékeznek az ojtozi templombúcsún. Mozgósító és eseményteljes búcsúkra van szükség Ojtozban. Magyar értelmiségire – tesszük hozzá mi –, aki megerősíti itt a méltányosság elvén működő közösségi életet. A templom homlokfalán anyanyelvünkön sajnos csak ennyi olvasható: Dicsőség a mennyekben Istennek... – a textus végét lemeszelték az utolsó javításkor. Arra buzdítottunk, hogy ez alkalommal írják vissza a teljes bibliai idézetet, hiszen a kelet felől érkezőnek ez a legelső magyar felirat, jelezve, hogy erdélyi magyar földre érkezett. Meg fog történni – jelezte a plébános, a polgármester, Páll doktor és támogatólag a kézdi-orbai római katolikus főesperesi kerület főesperese, ft. Vargha Béla is. A templom nyári tatarozásakor a felirat újjászületik. Ez a hajlék és környéke történelmi emlékhely, védeni kell, ezért mindenki felelős, akinek valamelyes köze van végvárunkhoz, Ojtozhoz.
