Nem kívánja kommentálni

2017. január 10., kedd, Belföld

Laura Codruţa Kövesi nem kívánja kommentálni egy „szökésben levő vádlott” nyilatkozatait – mondta tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetője, amikor a Sebastian Ghiţă volt képviselő által ellene felhozott vádakról kérdezték az újságírók.

„Nem kommentálom olyan szökésben levő vádlott nyilatkozatait, aki ellen több ügyben is eljárást folytat az ügyészség. Ezek egy része még kivizsgálás alatt áll, másik részében már vádat emeltek ellene” – fogalmazott Kövesi, emlékeztetve, hogy a volt képviselő már tavaly áprilisban elkezdte az igazságszolgáltatás elleni hadjáratát, amikor tendenciózus és rágalmazó kijelentéseket tett a parlamentben. Kövesi azt is elmondta, panaszt tett a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál a személyével kapcsolatosan december és január folyamán napvilágot látott nyilatkozatok miatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1221
szavazógép
2017-01-10: Belföld - :

Újabb rendkívüli ülésszak

Újabb, január végéig tartó rendkívüli ülésszakra hívták össze a bukaresti képviselőházat tegnap, amely így egyáltalán nem mehet téli szünetre, február elsején ugyanis megkezdődik a parlament rendes tavaszi ülésszaka. Liviu Dragnea SZDP-elnök és házelnök szerint azért kell üléseznie a parlamentnek, hogy a kormány sürgősségi rendeleteket hozhasson.
2017-01-10: Belföld - :

Hírsaláta

40 JÁRATOT TÖRÖLT A ROMÁN VASÚTTÁRSASÁG. A román vasúttársaság a közösségi hálón közölte, hogy a naponta közlekedő 1300 szerelvényből 40 járatát törölte tegnap reggel 7-kor. Az intézkedés meghozatalakor az utasok biztonságát és a nagyvárosok közti járatok lehetővé tételét vették figyelembe – írják a vasúttársaság képviselői. Az idézett forrás szerint a vonatok közlekedése a szélsőségesen hideg időjáráshoz alkalmazkodva történik négy vasúti csomópont – Bukarest, Craiova, Galac és Konstanca – körzetében. Ez azt jelenti, hogy egyes járatok késéssel érkeznek végcélba, mert bizonyos szakaszokon a mozdonyt dízelmozdonyra kell cserélni. A vasútvonalakat folyamatosan takarítják, ami szintén a haladási sebesség csökkenését vonhatja maga után. Az utasokat arra kérik, indulás előtt telefonon érdeklődjenek a legközelebbi vasútállomásnál, hogy nyerjenek tájékoztatást az épp aktuális helyzetről. A www.cfr.ro honlapon, a Camere web menüpontnál percről percre történő frissítés alapján lehet tájékozódni a vonatok indulásáról és érkezéséről. (Agerpres)