Mindez a pánik és zűrzavar megspórolható lenne, de az előrelátás nem tartozik az illetékes szervek és vezetők erényei közé. Ahol a legnagyobb a gond – a Kárpátokon kívüli vidékeken –, ott tapasztalható a legnagyobb felkészületlenség, de a hóeltakarítási szerződéseknél többre sehol sem terjed ki a figyelem, pedig nem kell semmi újat kitalálni: hófogó kerítés még a kommunizmusban is volt az utak mentén – szűkebb környezetünkben Brassótól Kézdivásárhelyig és Sepsiszentgyörgytől Kovásznáig, amire bizony ma is szükség lenne –, élősövényt ültetni sem megoldhatatlan feladat, ha már töltésre, komolyabb kerítésekre az autópályák és országutak kitettebb szakaszain sem futja. Ámbár ez még hozzátartozna a használhatóságukhoz: már nagyon kínos kezd lenni, hogy kevés autópályáink egyike, a Bukarest–Konstanca szakasz valamiért majdnem mindig járhatatlan. Valószínűleg azért, mert a magas fizetésű útügyesek inkább melegebb országokban töltik szabadságukat – ha ugyanis az Alpokban járnának, észrevehetnék, hogy tíz centiméter hó Ausztriában, Olaszországban, Svájcban még nem ok az útelzárásra, sőt, egy-két méteres havat is eltakarítanak, és a legeldugottabb falu is elérhető, akár kétezer méteres hágón keresztül is.  
Nevetséges, hogy nálunk még a gazdag fővárosban sem sikerül elfogadható közlekedési viszonyokat teremteni, és ott hosszab­bítják meg a vakációt a fagyra hivatkozva, ahol a legkevésbé kemény az időjárás. Nem ilyen megelőzésre van szükség! Most újabb havazás és ítéletidő várható, és valószínűleg újabb tehetetlenségi bemutatókat, illetve hősies mentéseket láthatunk majd a tévében. Moziélményként elfogadható lenne – annak, aki szereti a katasztrófafilmeket – , de nem azért fizetünk annyiféle adót, hogy egy bukaresti utazás túlélőkaland legyen...