Kézdivásárhelytől kilenc kilométerre északkeletre fekszik Bélafalva, a Szentföldnek nevezett Felső-Háromszék egyik végfaluja. A falut először 1536-ban említik Byelafalva néven. 1567-ben húsz kaput írtak össze a településen, 1703-ban 55 családot számláltak. 1910-ben lakosainak száma elérte a 719-et, ez 1992-re 474-re csökkent, amelyből egy személy volt román nemzetiségű. 2002-ben lakóinak száma 486.
A mindvégig tiszta katolikus magyar falu közigazgatási szempontból és egyházilag is Kézdiszentkereszthez (Polyán) tartozik. Többször javított, Szent Adalbertnek szentelt műemlék temploma idegenforgalmi érdekesség.
Népi kisiparával tűnt ki a falu. A településnek volt olajütője, amely a Bándi család tulajdonát képezte. Ez 1968-tól a Székely Nemzeti Múzeumban látható. Az olajat tökmagból, kender-, len-, ritkábban bükkmakkból préselték. Ezenkívül az állattartás is fontos szerepet játszott a falu életében. Ezt támasztja alá Benkő József munkája is, aki korabeli összeírásokat idézett, melyek szerint Bélafalván a 18. század végén 21 igásökör, 38 tehén, 4 tinó, 41 mén és kanca, 264 juh és kecske, 67 sertés és 6 méhkas volt.
Bélafalva híres személyiségeket adott a magyarságnak. Tuzson János az 1848—49-es szabadságharcban mint honvéd őrnagy szolgált, ő volt a nyergestetői csata hőse. 1885-ben született Fekete János plébános, kézdi-orbai kerületi főesperes, akit 1950-ben bebörtönöztek, és 1952-ben vértanúhalált halt. Egy másik közismert személyiség Orbán Lázár földműves-helytörténész, a falu krónikása. Az ő nevéhez fűződik a helybeli csűrmúzeum létrehozása, amelynek bemutatása dolgozatunk témája.
Egy nagyot akaró ember
Orbán Lázár 1905. szeptember 5-én Bélafalva legrégibb házában született. Orbán István és Hajdú Ilona tíz gyermeke közül ő volt a negyedik. Elemi iskolai tanulmányait 1912—1916 között szülőfalujában végezte. Ez idő alatt kondásként is dolgozott, hogy segítse a családját. Ezután szülei biztatására és két bátyja példáját követve bevonult a Szent Ferenc szerzetesrendbe. Ebben az időszakban fordult meg Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón és Kolozsváron. 1926. március 13-án, öt év és negyvennyolc nap zárdai élet után visszatért a civil életbe. A ferences barátok közösségében töltött idő meghatározta egész életútját. A legfőbb ajándék, amit a zárdában kapott, a könyvek iránti szeretet volt.
1938. szeptember 10-én hosszú udvarlás után feleségül vette Orbán Ilonát. Esküvőjük után nem sokkal Budapestre költöztek, ahol körülbelül hat évet töltöttek. Lazi bácsi fémcsiszolóként dolgozott egy újpesti gyárban, felesége pedig szolgáló volt. 1941 januárjában megszületett első fiuk, Antal, aki aztán Marosvásárhelyen szerzett mérnöki diplomát. A második világháború után végleg hazaköltöztek Bélafalvára. Itt született meg 1948-ban Lajos fiuk. Ő ma Brassóban él, és országosan elismert tornatanár.
Lazi bácsi igen különös ember volt. Egyéni gondolkodásmódjával, megszállottságával kitűnt a többi falusi közül. Negyvenes éveitől kezdve bicskák készítésével kereste mindennapi kenyerét. Bicskáinak nyele szarvasagancsból készült, éle pedig kaszafáncból. Ezeket a csontnyelű bicskákat búcsúk és hetivásárok alkalmával árusította feleségével együtt.
A környező falvakat járva sok helyen felfigyelt a padláson porosodó régiségekre. Később megvásárolta azokat, s ahogy gyarapodott a gyűjtemény, kiállította saját csűrében. Lazi bácsi foglalkozott családfakutatással, s megírta Bélafalva vegyes krónikáját is, amelyben feljegyezte a falu életének fontosabb eseményeit: a születéseket, esküvőket, elhalálozásokat, de vannak benne feljegyzések az időjárásról és más természeti jelenségekről.
Munkásságának elismeréseként több kitüntetésben is részesült. 2000. szeptember 15-én Kézdiszentkereszt község díszpolgárává avatták. Ezt követően hamarosan a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete tiszteletbeli tagjává választotta, majd századik születésnapján a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége életműdíjjal tüntette ki.
A mindig kitartó és fáradhatatlan gyűjtő, Orbán Lázár egy rendkívüli életút végén, 102 évesen, házasságának 69. esztendejében, 2007. március 22-én eltávozott az élők sorából.
A gyűjtemény
A csűr minden falusi porta elmaradhatatlan gazdasági épülete. Ez szolgált a gabona, a szálastakarmány, valamint a termény tárolására és a szekerek befogadására. Lazi bácsi leleményessége új szereppel ruházta fel, ő ugyanis a hagyományostól eltérő célra használta a csűrét: itt állította ki gyűjteménye egyes darabjait. Gyűjtőszenvedélyének főként nyugdíjaséveiben hódolhatott.
A gyűjteményt saját csűrében 1972—73-ban rendezte be. A legelső darabok, amelyek számára a legtöbbet jelentették, családja használati tárgyai voltak, köztük nagyapja posztókabátja és ünnepi csizmája, valamint egy vajköpülő a nagymamájától. A múzeumi darabok nagy részét a környező falvakból, Almásból, Csomortánból, Lemhényből, Polyánból, Kurtapatakról és Esztelnekről szerezte be. Többen támogatták Bélafalván is, régi pénzérméket, iratokat, vasalót, fonógépet, szerszámokat, valamint gramofont adományoztak neki.
A gyűjtemény körülbelül ötszáz tárgyat foglal magában. Ezek között találhatunk agyagedényeket: fazekakat, tányérokat, korsókat, amelyeket Korondon készítettek, továbbá régi vasalókat, függőlámpákat, palatáblát, máktörő mozsarakat, sótartókat, lószerszámokat, radináskosarakat, szövőszéket, tulipános ládákat. Látogatásunkkor számos olyan tárgyat vehettünk szemügyre, amelyet addig még nem volt alkalmunk látni. Felkeltette érdeklődésünket a fából készült ordáskanál és a kilinta, amelyet a juhászok ordakészítéskor használtak. Nagyon érdekesnek találtuk az olajütő, valamint a tökmagtörő makettjeit. Ezeket Lazi bácsi saját kezűleg készítette.
Lazi bácsi özvegye, Ilonka néni szívesen bevezetett minket az olajütés rejtelmeibe. A régiségek közül kitűnt egy díszes, faragott guzsaly, a hozzá tartozó orsó és egy rokka, három tárgy, amely nélkülözhetetlen volt a ruházat és a kelengye előállításához. Nagy büszkeséggel mutatta a múzeum egyik legrégebbi darabját, egy 1873-ból származó méhkast is.
Lazi bácsi a falu szemében
Kérdőíves felmérést végeztünk, hogy megtudjuk, a falu közvéleménye milyen képet alkotott Lazi bácsiról. Negyven kérdőívet osztottunk szét. Ennek 15,7 százaléka került 15 és 30 év közötti fiatalokhoz, 36,8 százaléka 30 és 50 év közöttiekhez, 47,5 százalékát töltötték ki 50 év feletti személyek. Kis falu lévén, minden megkérdezett személyesen ismerte Lazi bácsit. A felmérés alapján kiderült, hogy mindenki meglátogatta a csűrmúzeumot, és mindenki határozottan állította, hogy nagy szükség lenne ennek működtetésére. Azt is megtudtuk, hogy többen mutatták meg a gyűjteményt vendégeiknek, így nem csak erdélyiek és anyaországiak, hanem Felvidékről, a Vajdaságból, sőt, Izraelből, Franciaországból, Svédországból és Hollandiából érkezők is megtekintették a csűrmúzeumot. Szintén ennek alapján tudtuk meg, hogy a lakosság körülbelül negyven százaléka adományokkal is támogatta Lazi bácsi gyűjteményét.
A kilencvenéves özvegytől, Ilonka nénitől a sok hasznos adat mellett azt is megtudtuk, hogy mindenben támogatta férje munkásságát. Beszélgetésünk során nagy örömmel mesélt az együtt töltött hosszú évtizedekről. Felelevenítette az udvarlás időszakát, majd beszélt falusi népszokásokról is.
Interjút készítettünk Haszmann Pál muzeológussal, a csernátoni tájmúzeum vezetőjével. Ebből kiderült, hogy a szakember is nagyra tartja Orbán Lázár értékmentő munkáját. Beszélt a kapcsolatukról is, amit kölcsönös megbecsülés jellemzett. Tőle tudtuk meg, Lazi bácsi nagy szerepet játszott abban, hogy 1974-ben Bélafalváról áttelepíthették a csernátoni tájmúzeumba az Orbán Sámuel-féle házat. ,,Ezek az emberek tudatos munkát végeztek, nem a hírnévre törekedtek, hanem az értékeket próbálták megőrizni — mondotta. — Úgy érezték, nem szabad hagyni elpusztulni a székelymagyarság hagyatékát, hiszen a következő nemzedékek számára nagyon fontos, hogy tudják, miként éltek eleink. Ez a hagyaték nemcsak a mi számunkra fontos, hiszen ezzel az egyetemes európai műveltség is gazdagodott, a szellemi, épített és a tárgyi örökség. Olyan elgondolással éltek ők, hogy mindezt a jövő nemzedék számára meg kell őrizni."
Beszélgettünk a bélafalvi Boldizsár Béla megyeitanács-taggal. Ő volt az, aki Lazi bácsi századik születésnapjára ünnepséget szervezett olyan résztvevőkkel, mint például Both Gyula, a marosvásárhelyi székhelyű Országos Család- és Nagycsaládos Egyesület elnöke vagy Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója. Boldizsár Bélát legfőképpen a csűrmúzeum jövője foglalkoztatja.
A csűrmúzeum sorsa
,,Minden, mi idővel történik, idővel el is múlik. Ezért jegyezte fel az apák óvatossága az emberek tetteit az unokáknak." Ez a régi jelmondat vezérelhette Orbán Lázárt, a bélafalvi gyűjtőt, krónikást. Munkássága fő céljának az értékmentést tekintette. Emellett nagy hangsúlyt fektetett értékeink bemutatására is. Ezt bizonyítják a makettek, amelyeket ma is megtekinthetünk nemcsak a csűrmúzeumban, hanem a csernátoni tájmúzeumban és a Székely Nemzeti Múzeumban is.
A gyűjtemény révén bepillanthattunk a bélafalvi székelyek múltjába, mindennapjaiba. Mivel ez hatalmas eszmei értéket képvisel, nem szabadna hagynunk, hogy kárba vesszen. Fontosnak tartottuk felhívni nemcsak a falubeliek, hanem a szakma figyelmét is az ebben rejlő lehetőségekre, hiszen annak a népnek, amelyik múltját elfeledi, jövője nem lehet.
Mint köztudott, Székelyföldön több olyan múzeum is található, amely magángyűjteményből alakult át intézményes keretek közt működő múzeummá. Ékes példa erre a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, valamint a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, mindkettő nagy elismertségnek örvend. Ahhoz, hogy a bélafalvi csűrmúzeum tovább működjék, ugyanezt a példát kellene követni. Véleményünk szerint ez lenne a falu turizmusának egyik mozgatórugója.
Mégis félve tesszük fel a kérdést: vajon mikor látogathatunk el a bélafalvi csűrmúzeumba?
Borcsa Imola,
Ördög Ildikó,
a Nagy Mózes Elméleti Líceum
XI. osztályos tanulói
Részletek a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján (TUDEK) 2007. november 30.—december 2. között Kolozsvárt bemutatott és első díjat nyert dolgozatból. Irányító tanár: Nagy-Babos Edit.
