Politikai thrillerekbe, Keresztapa-szerű gengszterfilmekbe illő kémtörténet tartja lázban immár napok óta Romániát. Nem hiányzik semmi, ami egy ilyen sztori kelléke: kémek, ügyészek, rendőrök, magas rangú, nyakig sáros politikusok, megvesztegetett újságírók, kifürkészhetetlen hatalmi játszmák, tömérdek pénz, feljelentések, váratlan fordulatok, szökés, üldözés, kiszivárogtatás, zsarolás, árulás. Csak a remény hiányzik, hogy egyszer mégiscsak élhető, normális ország lesz Romániából, olyan, ahol valóban azok vezetik az államot, akiket demokratikus választás révén a lakosság erre felhatalmaz.
Sebastian Ghiţă tündöklése és bukása olyan autentikus romániai történet, amelyet a világ normálisabb felén fikciónak, fantazmagóriának minősítenének. Már az üzletember felemelkedése körül is sok a kérdés: vélhetően titkosszolgálati háttér kellett ahhoz, hogy az amúgy tehetséges fiatalemberből oly zsenge korban Románia egyik leggazdagabb üzletembere legyen, aki mindvégig állami szervekkel, önkormányzattal, hírszerző szolgálatokkal üzletelt. Bukása azonban még érdekesebb: vélhetően valamiféle titkosszolgálati belháború során Ghiţă kegyvesztetté válhatott, a korrupcióellenes ügyészség és a hatóságok célkeresztjébe kerülvén pedig hiába remélt védelmet, így aztán fogta magát, és lelépett, megszökött. Azóta sem tudni, hol tartózkodik, viszont eltökéltnek látszik, hogy mindenkit bemártson. Saját tévécsatornájában naponta jelentkezik egy-egy leleplező anyaggal. Ezekben arról mesél, hogyan nyaralt együtt Florian Coldeával, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) operatív igazgatójával és Laura Codruţa Kövesivel, miként irányítja az országot egymással karöltve a RHSZ és a korrupcióellenes ügyészség, mivel zsarolta meg Florian Coldea hírszerzési operatív igazgató Victor Ponta volt miniszterelnököt, hogy Laura Codruţa Kövesit nevezze ki főügyésznek, miként tartják a kezükben Klaus Iohannis államelnököt stb. S bár egynémely állításáról kiderült, hogy nem igaz, szavait pedig sokan kétségbe vonják és igyekeznek cáfolni – de vajon kinek, kiknek hihetünk, ha a titkosszolgálatok tartják kezükben a román sajtó jelentős részét is?! –, a videofelvételek mégsem maradtak hatás nélkül. Coldeát előbb felfüggesztették, aztán belső vizsgálatot kezdeményezett a hírszerző szolgálat, melynek eredményét tegnap hozták nyilvánosságra, s melyben – minő meglepetés! – megállapítják, hogy főnökük sem törvényt, sem belső szabályzatot nem sértett, de állítólag maga kérte felmentését, így aztán tartalékba helyezték.
A rendkívül kusza történetben a kérdések és rejtélyek sora napról napra sokasodik. Egyszerű halandókként, akiknek nincs bepillantása a legmagasabb szinten zajló hatalmi játszmákba, csak kapkodjuk fejünket. De ha csak egy százaléka igaz annak, amit a szökevény Ghiţă állít, már az bőségesen elég, hogy keserűen summázzuk: Romániában a titkosszolgálatok jócskán túllépik hatáskörüket, a politikai, gazdasági és médiaelitbe beszivárogva őrzik és mentik át hatalmukat. A szeku örök.