Zuglótól Tevelig
A magyar főváros negyedében vonzóan otthonos környezetben fogadott földink, Antal Jánosné Dancs Klára (a továbbiakban Klárika). Kérésünkre elmondta, hogy édesapja, Dancs Pál (1912–1987) árkosi néptanító egyfajta kényszerszáműzetés révén került Budapestre és szorosabb ismeretségbe a Kézdivásárhelyről úgymond emigrált Földi Istvánnal (1902–1967), majd a szintén árkosi néptanító Derzsi Jánossal. Számítva arra, hogy nehezen megvalósítható kihívásnak tesznek eleget, felvállalták a részben írástudatlan és meghurcolt teveli székely gyermekek oktatását-tanítását. Most jobbára a kezdetekről akarunk szólni Földi István saját kezű visszaemlékezése alapján, amelyet Klárika volt szíves átadni: „1945 októberében levelet kaptam dr. Bodor Györgytől, amelyben arra kért, látogassam meg. Aztán Gyuri elmondta a bukovinai székelyek jelenlegi helyzetét. Én nem sokat tudtam róluk, arról, hogy a Bácskából való kiűzetésük után vajon mi lett a sorsuk. Csak arról volt tudomásom, hogy elmenekültek, és most szétszórva élnek a Dunántúl megyéiben. Gyurka röviden ismertette a tolnai és baranyai telepítés történetét. Nem hivalkodott, hogy ebben mekkora része van neki, hanem arról kezdett beszélni, hogy a bukovinai közel két évszázados élet, majd a hosszú hányódás után mennyi pótolnivalójuk van. Arra kért, gondolkozzam, miképpen lehetne a gyermekeik részére egy olyan iskolát szervezni, melyben tudásukat gyarapítva megközelítenék az itt élő magyarokat, s hasznos tagjai lehetnének az újjáépítendő hazának.”
Földi István földijével, a lécfalvi gyökerekkel rendelkező Bodor Györggyel (1904–1976) a helyszínre utazott. Bodor Tevelt szemelte ki, ahol a tömegesen kivándorolt sváb családok helyét zömében tömbszékelység foglalta el. Kapcsolatot teremtettek a helyiekkel, anyagi segítséget kértek a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól, s munkához láttak: székely kitartással és következetességgel. A minisztériumi megbízatást 1946. július 13-án kapták kézbe, 100 millió pengőt kaptak a kezdetekre. Segítőtársa is akadt, az árkosi Dancs Pál régi sepsiszentgyörgyi kollégája vállalta a gazdasági szervezést. Nemes célú küzdelmük sikerrel járt. Kijavításra szoruló régi épületekben megalakították a Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet. Osztálytermeket alakítottak ki, konyhát, internátust teremtettek, lányoknak-fiúknak külön, megoldották a tisztálkodási lehetőségeket. A falusi földbirtokosztó bizottságtól földet igényeltek, zöldségest alakítottak ki, ahol tavasz nyíltával a nagyobb gyerekek dolgoztak-gyakorlatoztak. Nem volt könnyű – emlékezett vissza Klárika, aki a nyomorúságos esztendők ellenére csak szépnek látja teveli iskoláskorát. Sajnos, az életképes székely iskolának a politika vetett véget.
„1949-ben nacionalistának, túlzottan nacionalistának bélyegzik az iskolát – írja iskolatörténetében vendégfogadónk, a Tevelen lakó fiatal értelmiségi Asztalos Zoltán, a bonyhádi székhelyű Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke –, feloszlatták, véget vetve ezzel az egyedülálló kezdeményezésnek. Méltatlanul rövid ideig működött, csupán három esztendeig, mégis nem kevés bukovinai székely gyermeket indított el az életbe, felvértezve tudással. (Sebestyén István tanár, Sántha Péter ügyvéd, Kelemen Emma tanítónő, agrármérnökök és lelkészek.) Sokféle aspektusból közelítették meg és dolgozták fel ennek a hányatott sorsú néprajzi-etnikai csoportnak a történetét, amely 1764 vízkeresztjén kezdődött, melynek szerves része – kiegészítője – a teveli iskolatörténet is.”
Teveli testvéreinkkel öröm volt az egész napos együttlét és barátkozás. Egy esti megemlékező szentmise után szeretettel öleltük át egymást Földi István fiával, dr. Földi Imre nyugalmazott pécsi sebészorvossal, aki gyerekkori emlékeit elevenítette fel a zsúfolásig telt iskolában. Emlékeztünk azokra, akik önzetlenül foglalkoztak a tanulókkal: Derzsi Jánosné, a Vass család, Dancs Pálné Költő Irén, Földi Istvánné, a gyerekek Dódi nénije.
Elteltek az év végi ünnepek, Tolna és Baranya minden székelyek lakta településén székely bálokat tartottak. A tolna-mözsi székely bál szervezői engem kértek fel a bál védnökének – értesített örömmel az Esztelnekről kitelepedett Kiss Géza vállalkozó, a tolnai Nemere Silvano Kft. tulajdonosa.

Találkozások
Az élőkkel emlékezetes módon, de a holtakkal is találkozhattam. Amikor Tevelen elmondtam, hogy árkosi vagyok, készséggel vezettek a 90. évén túli Révész Gyuláné Nagy Rózsikához. Meglepődve köszöntött.  „Én középajtai vagyok – mondta –, férjem árkosi volt. A háború végén jöttünk ide.”
Földi Istvánnal, az íróval, számos regény és színmű szerzőjével a Megyei Tükör oldalain „találkoztam.” A lap 54 folytatásban közölte szociográfiai fogantatású munkáját Századelő az udvartereken címmel. Földit nem felejtette el szülővárosa, Kézdivásárhely, ahol posztumusz kötetét – Székelynek születtem – dr. Szőcs Géza mutatta be, 2013-ban pedig a Vargavároshoz kötődő Fekete Vince is felvillantotta Földi itthoni arcát. Márpedig a Földieknek Háromszéken van a gyökerük – meséltem maradékainak. A Sepsiszentgyörgyön lakó Kósa Ernőné Földi Anikó, Kósa Ernő nyugalmazott református lelkipásztor felesége pedig elmondta, hogy személyesen ismerte Földi Istvánt, aki egy ideig tanfelügyelő volt Sepsiszentgyörgyön, s elmondta, hogy lécfalvi családból származott, és a család is gelencei gyökerekkel rendelkezik. Nem halt ki Gelencén a Földi név – erősítette meg értesülései alapján a sepsiszentgyörgyi Fosztó Vincéné Budai Erzsébet.
Derzsi János egykori árkosi tanítóra e sorok írója is emlékezik, ő később csatlakozott a teveli iskolaalapítókhoz, családja él még a Dunántúlon. Dancs Pált, Klárika édesapját egy árkosi látogatása idején pillantottam meg. Kötődött Árkoshoz, oly­annyira, hogy földi porai is az ottani temetőben nyugszanak. Csak amúgy jegyeztük a Földiekkel kapcsolatos genealógiai adatokat. Kedves ismerősöm, Rápolti Csilla, a dombóvári Trianon Társaság elnöke levelében arról írt, hogy „a dombóvári Székely Kör élteti Földi István emlékét, székely szobát rendeztek be, és nagy örömükre szolgál, hogy azt Földi Istvánról nevezték el”. Földi István porai ugyanis a város temetőjében nyugszanak, Csillának pedig Földi tanára volt Dombóváron.
Örvendtünk, hogy emberekhez méltó életre és megélhetési lehetőségre találtak a szomorú sorsú bukovinai székelyek a Dunántúlon, magyarok között. Őrzik hagyományaikat, énekeiket-táncaikat, viseletüket, s közülük sok közéleti személyiség is jeleskedik, többek között az a Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős fideszes államtitkár, aki Bonyhádon született, és gyakran tesz látogatást Háromszéken is.
A gyász és a veszedelem napja címmel emlékeztek Dunaújvárosban idén a madéfalvi veszedelemre. A Dunántúli székelység 252 év után sem feledkezik meg tragédiájáról.
Mulatni a székely is szeret, örömé­ben és bánatában tölti meg poharát borral, amelyet második hazájában ő maga termel – Tevelen, de a boráról híres Szekszárdon és környékén a legtöbb bukovinaiak lakta faluban a székelyek is jó bortermelők lettek.