FűtéspótlékKevesen esnek el a támogatástól

2017. január 21., szombat, Közélet

Elviekben nem kellene különösebb hatással lennie a fűtéspótlékra jogosultak támogatására a február elsejétől esedékes minimálbér-növelésnek. A nyugdíjasoknál a Cioloş-kabinet által jóváhagyott decemberi öt százalék körüli nyugdíjpont-kiigazítás hatásai csak februárban mutatkoznak meg, míg a jelenlegi kormány által elrendelt kilencszázalékos nyugdíjpontemelés júliustól érvényes. A jövedelmet, a járandóságot érintő változásokról a kedvezményezetteknek nyilatkozatot kell benyújtaniuk.


Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi városháza közösségfejlesztési irodájának vezetője érdeklődésünkre elmondta: nem végeztek előzetes számításokat arra nézve, hogy a minimálbér növekedése milyen mértékben csökkentheti a megyeszékhelyen nyilvántartott mintegy 1800 jogosult körét. Az igazgató úgy véli, ezt egyelőre nehéz megítélni, és releváns adatokkal nagyjából március második felében fognak rendelkezni – mivel ekkorra érkeznek majd be a jövedelmi helyzet változására vonatkozó nyilatkozatok (a februárban alkalmazott bérváltozást ugyanis márciusban érzékelik a jogosultak) –, ami egyúttal a fűtésszezon végét is jelenti.
Amennyiben lesz is némi változás, az nagyon rövid, legtöbb kéthetes időszakot érint, és kérdéses, hogy egyáltalán hány személyt. Egy nagyobb lélekszámú, két-három gyerekes családnál, ahol csak egy kereső van (és az igénylők jelentős része ide tartozik), a kétszáz lejes béremelés, ha személyre leosztjuk, nem is bizonyul jelentősnek, és mint ismert, a fűtéspótlék-jogosultságra vonatkozó szabályok már évek óta ugyanazok. Tavaly ősztől azoknak volt lehetőségük igényelni a támogatást, akik családjában az egy főre eső jövedelem nem haladta meg a 615 lejt.
Tankó Vilmos hozzátette: a nyugdíjasok (közülük kerül ki az igénylők nagy része) esetében a decemberi kiigazítás hozhat változást, de hogy ez pontosan hány kedvezményezettet érint, még nem tudni, mivel ezekben a napokban kapják kézhez a meggyarapodott járandóságot, és ennek alapján kell majd benyújtaniuk a nyilatkozatot. Az új kormány által január 6-án jóváhagyott kilencszázalékos emelés ebben a szezonban tárgytalan, mivel az júliustól lép életbe, így a járandóságukat érintő változásokkal idén októbertől kell számolniuk a polgároknak, addig sok minden változhat, így a jogosultsági előírások is.
Amint azt már több rendben jeleztük, gázfűtésnél havi 20 lejtől 262 lejig terjedhet a támogatás, míg fafűtésnél havi 16-tól 54 lejig, akik villanyárammal oldják meg a lakás melegítését, havonta 43 és 240 lej közötti pótlékot kaphatnak. Csak egyfajta fűtésformára lehet pótlékot kérni.
Az igénylőnek törvény szerint kötelessége öt napon belül jelezni, ha a családon belüli egy főre eső jövedelem megváltozott, és már nem jogosultak a fűtéspótlékra. Amennyiben ezt nem teszi meg, az igazgatóság felfüggeszti a folyósítást, illetve a már kifizetett támogatásokat visszakéri az illető családtól, személytől. Ha az egész fűtésszezonról (november–március) van szó, akkor a teljes pótlékot vissza kell fizetni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2017-01-21: Közélet - Farcádi Botond:

Készülnek a székely szabadság napjára

Az előző évekhez hasonlóan, idén is megszervezik a székely szabadság napját Marosvásárhelyen – jelentette be tegnapi, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője pedig közölte: Sepsiszentgyörgyön a turul-szobor előtti téren tartanak megemlékezést, majd buszokkal indulnak Marosvásárhelyre.
2017-01-21: Közélet - Fekete Réka:

Utcára vonulnak a megmaradásért (Kós Károly Szakközépiskola)

Sem a tantestület, sem a szülőbizottság nem ért egyet azzal, hogy ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskola adminisztrálásában működjék a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola, ezért az erre vonatkozó tanácsi határozat visszavonását követelik – tájékoztatott Komán László, a Kós Károly-iskola igazgatója, aki a megyeközponti polgármesteri hivatalban tegnap iktatta azt a dokumentumot, amelyben kérik, engedélyezzék a január 31-re tervezett utcai tiltakozást. Az iskola önállóságának megtartásáért segítséget kérnek a megyei kormányhivatal vezetőjétől, az erre vonatkozó beadványt szintén tegnap iktatták.