Váry O. Péter
Álmom volt az éjszaka, nem szörnyű, de azért felébredtem. Talán a mennyben vagyok, volt első gondolatom, aztán kinyitottam a szemem, a csillagfényes éjszaka beszűrődő fényében viszont minden olyan volt körülöttem, akár a szobámban. Kevéske tudásom, kusza érzéseim, pár emlékem vihetem a túlvilágra, de az nem lehet, hogy íróasztalom és a falon a képek is velem költözzenek. Álom volt tehát.
Ahogy visszapörgetem a képeket, minden élesen tűnik elő. Sepsiszentgyörgyön sétálok, a központból az állomás irányába. Eleinte nem tűnik fel, hogy az utcasarkokon vadonatúj zománctáblák, rajtuk Petőfi Sándor neve. A villanyrendőrös útkereszteződésnél ellenben szemet szúr egy másik tábla: Himnusz tér. Kíváncsian fordulok balra, ott meg Mihai Eminescu neve fénylik a táblán. Átkelek az úton, a Petőfi Sándor utca folytatásában újabb ismeretlen utcanévtábla: 1989. december 22. Ismét át az úton, ismét eddig nem látott név – a Kölcsey Ferencé.
Az embereket kezdem figyelni. Arcuk derűt, nyugodtságot sugall, léptük kimért, ráérős. Jól öltözöttek, ápoltak. Fiatal pár gyerekét közrefogva jön éppen. Csendben beszélgetnek, faggatnám őket, miért s mióta e változás? Rám néznek, mosolyognak. Hagyom tovább menni őket. Középkorú férfi, irattáskával, kigombolt felöltőben. Őt kérdezném, de mielőtt szólanék, megcsörren telefonja. Nem zavarom. Rendőrjárőr közelít, látván segítségkérő arckifejezésem, egyikőjük megkérdezi románul: keres valamit? Késvén a válasszal, megismétli magyarul a kérdést. Mondom, én szentgyörgyi lennék, mégis ismeretlen helyen érzem magam. Elmosolyodik ő is, aztán magyarázni kezd. A parlament megváltoztatta Románia nemzeti ünnepét, az ország újjászületésének napjára téve azt – ezért az 1989. december 22. utca. Itt, Sepsiszentgyörgyön (csak a városnév kiejtésekor jövök rá, hogy a rendőrnek nem anyanyelve a magyar, és akcentussal bár, de erőlködés nélkül beszéli) úgy döntött a magyar és román közösség, hogy jövőnk tervezéséhez mi sem szolgáltatna jobb példát, mint kultúráink összefonódása – mondja. Mihai Eminescu nemzeti költőnk, születésnapja a román kultúra napja. Petőfi Sándor az Önök nemzeti költője, a magyar kultúrát meg azon a napon ünneplik, amikor másik költőjük, Kölcsey Ferenc befejezte Himnuszukat – hát ezért a másik három utcanév. És ahol az utcák összefutnak, csak így, egyszerűen Himnusz tér: mindenki maga döntheti el, mely himnuszra gondoljon, akár a székelyre is.
Nem tudom, köszöntem-e meg a tájékoztatást, talán igen, hiszen még egy félbeszakadt álomban is fontos az udvariasság. Többé már nem tudtam visszaaludni, forgolódva vártam, hogy az óra ébresztőt jelezzen.
Aztán elindultam megkeresni a Himnusz teret.
