LabdarúgásKönnyed siker az első edzőmérkőzésen

2017. január 23., hétfő, Sport

Az elmúlt hétvégén a II. ligás Sepsi OSK edzőmérkőzést játszott a harmadosztályos FC Szászhermány labdarúgócsapatával a tatrangi műfüves pályán, ahol gól nélküli első félidőt követően 3–0 arányban győzött a piros-fehér mezes csapat. A mérkőzésen először Alin Babei, majd Ionuţ Plămadă és a most igazolt csatár, Vlad Bujor is betalált, beállítva ezzel a végeredményt.

  • A piros-fehér mezesek legutóbb a Brassói FC vendégeként léptek pályára a bajnokság 20. fordulójában. Fotó: Henning János
    A piros-fehér mezesek legutóbb a Brassói FC vendégeként léptek pályára a bajnokság 20. fordulójában. Fotó: Henning János

„Elsősorban megfigyeltük azokat a játékosokat, akiket próbajátékra hívtunk, mindenképp szerettük volna látni, mire is képesek valójában, bizonyosodjunk meg arról, kit érdemes szerződtetni. Kevés játéklehetőséget kaptak a labdarúgók, és azt mondanám, úgy fél órát játszott mindenki, hiszen legalább harmincfős kerettel utaztunk Tatrangra” – mondta kérdésünkre Valentin Suciu vezetőedző, aki azt is hozzátette, jól haladnak a felkészüléssel, viszont a neheze még hátravan. Suciu reméli, hogy a héten mind Niczuly Roland, mind pedig Jakab Róbert és Andrei Tofan is teljes értékű munkát tud végezni.
A Sepsi OSK a téli felkészülési időszakban ez idáig két játékost igazolt, Sebastian Ghingăt és Vlad Bujort. Ghingă bákói születésű, 184 centiméter magas, 29 éves védekező középpályás, aki 65 mérkőzésen lépett pályára az I. osztályban, és három gólt szerzett, illetve 95 alkalommal játszott a másodosztályban, ahol eddig hét gólt jegyzett – ebből kettőt novemberben Resicabánya színeiben a Sepsi OSK ellen. Játszott a Sportul Studenţesc, az FC Botoşani, Clinceni és Resicabánya színeiben. Bujor szatmárnémeti születésű, 183 centiméter magas, 28 éves csatár, aki megfordult már az I. ligában is, ahol 52 találkozón ötször volt eredményes, illetve a II. ligában eddig 60 mérkőzésen 13 alkalommal talált be. Játszott már Jászvásár, Craiova, a Marosvásárhelyi FCM, a Szatmárnémeti Olimpia, Clinceni, az FC Botoşani és legutóbb a Foresta Sucea­va csapatában, illetve futballozott már a török másodosztályban is, és a Zalaegerszegi TE kötelékében játszott már a magyar Nemzeti Bajnokságban is.
A csapat menedzserétől, Bokor Jánostól azt is megtudtuk, hogy próbajátékon van pár napig egy litván középcsatár, illetve egy román huszonegy év alatti középpályás is, a héten döntenek majd esetleges szerződtetésükről.
A piros-fehérek két hete hazai környezetben készülnek, itthon végzik a fizikai alapozás nagy részét, sőt, egy kisebb edzőtábort is tartanak január 23–27. között Árkoson, ahol napi két tréningen vesznek részt a játékosok, majd január 28-án újabb edzőmérkőzés vár a csapatra: ezúttal is az FC Szászhermány ellen játszanak a tatrangi műfüves pályán. Február 1-jétől Antalyában folytatják a munkát, ott elsősorban a technikai felkészülésen lesz a hangsúly, illetve tíz nap alatt szeretnének legalább öt felkészülési mérkőzést játszani.
A Román Labdarúgó-szövetség tervei szerint a másodosztályos pontvadászat február 25-én folytatódik, és a Sepsi OSK a 22. fordulóban Nagyvárad vendége lesz. A bajnokság folytatását az ötödik helyről várja a háromszéki csapat, amely eddig 35 pontot gyűjtött, tízszer győzött, öt döntetlent ért el, és háromszor szenvedett vereséget. Mint ismert, a II. liga első két helyezettje feljut az élvonalba, a harmadik helyezett osztályozót játszik az I. osztályba kerülésért. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2017-01-23: Sport - :

Federer továbbjutott, Murray búcsúzott (Tenisz, Australian Open)

Miután a 2. helyen kiemelt szerb Novak Djokovic már a 2. fordulóban kiesett az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, elbúcsúzott a férfi egyes küzdelmeitől az első helyen rangsorolt, világelső skót Andy Murray is: négy szettben kikapott a nyolcaddöntőben Mischa Zverevtől. A német játékos a Kei Nisikorit öt szettben legyőző Roger Federer ellen folytatja.
2017-01-23: Sport - :

Bravúros győzelem a dánok ellen (Kézilabda-világbajnokság)

Remek játékkal, szinte végig vezetve, teljesen megérdemelten győzött a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai bajnok Dánia ellen a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében, és jutott a legjobb nyolc közé. A két csapat most találkozott egymással 35. alkalommal, ez volt – 14 dán siker és két döntetlen mellett – a 19. magyar győzelem.