Teremlabdarúgás, I. ligaKolozsvári Clujana–Kézdivásárhelyi SE 3–3 /1–0/

2017. január 23., hétfő, Sport

A Kézdivásárhelyi SE megszerezte a mostan szezonbeli első pontját, miután szombaton 3–3-as döntetlent játszott a Kolozsvári Clujana ellen az I. ligás futsalbajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén.


A sereghajtók csatáját a házigazdák kezdték jobban, akik egygólos előnyben zárták az első félidőt (1–0).
A szünet után határozottabb kézdivásárhelyi csapat lépett pályára, amely Gazda, Gajdó T. és Bunduc révén három gólt is szerzett, ám a kincses városbelieknek mindig volt erejük az egyenlítésre (3–3).
– A kezünkben volt a mérkőzés. Előbb 2–1-re vezettünk, majd 3–2-re, s a találkozó vége előtt 40 másodperccel egyenlítettek a kolozsváriak. Jól játszottak a fiúk, ám védekezésben még vannak gondjaink, s az egy pont, az egy pont. A meccsel elégedett vagyok, de bosszant, hogy nem tudunk tanulni a hibáinkból. Most a szerdai Román Kupa-mérkőzésünkre összpontosítunk, amelyet a csíkszeredai Imperial Wet ellen játszunk. Nyerni szeretnénk a hargitai csapattal szemben, és minél tovább szeretnénk menetelni a kupában – nyilatkozta érdeklődésünkre Csulak Attila, a Kézdivásárhelyi SE edzője.
A pontvadászat következő körében hazai környezetben lép pályára a céhes városbeli együttes, amely január 30-án Jászvásárt látja vendégül. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2017-01-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Sepsi FC–Temesvári Informatika 3–8 /0–4/ (Teremlabdarúgás, I. liga)

Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 500 néző. Vezette: Ovidiu Dan Curta és Romulus Constantin Pop (mindketten Marosvásárhelyről). Sepsi FC: Papp–Máté, Ţicalo, Pavel, Pulugor (cserék: Karda, Incze, Jankó, Bartos, Bedőházi, Bagoly, Szakács, Veres, Czintos). Edző: Farkas Attila. Temesvári Informatika: Molina–Simic, Oliveira, Valadares, Rakic (cserék: Koivumaki, Stănilă, Lupu, Ilaş, Thiago, Sava, Târţan). Edző: Robert Lupu. Gólszerzők: Ţicalo (26. – büntetőből), Pavel (33., 40.), illetve Simic (4.), Valadares (12., 31., 34., 36.), Oliveira (14., 17., 29.). Kapura rúgás: 13–41 (a kapu területére: 25–8). Szögletarány: 5–14. Csapathibák: 5–2.
2017-01-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Brassói Olimpia–Sepsi-SIC 71–74 (Kosárlabda, Női Nemzeti Liga)

(14–22, 15–15, 20–20, 22–17)
Brassó, D. P. Colibaşi Sportcsarnok. Több mint 1200 néző. Vezette: Alin Faur, Dragoş Nicolae, Alexandra Stan (helyenként nagyon gyengén és részrehajlóan). Brassói Olimpia: Pesovic 11/3, Webb 14/3, Crăciun 4, Houser 34/12, Higgins 7–Haas, Chiş, Al Ash Hab, Brezoi, Ardelean 1, Ferariu, Ghizilă. Edző: Dan Calancea. Sepsi-SIC: Jeffery 21/9, Thomposn 8, Marshall 26/3, Gödri-Părău 14/12, Huţanu 1–Stoenescu, Phirman 2, Lazăr, Harris 2, Kokovay, Taranek, Kilin. Edző: Zoran Mikes. Mezőnybeli dobószázalék: 28/64 – 44 százalék, illetve 30/74 – 41 százalék. Büntetők dobószázaléka: 8/12 – 67 százalék, illetve 6/11 – 55 százalék. Lepattanók: 33–49. Legtöbb lepattanó: Pesovic 10, illetve Thompson 13. Legtöbb gólpassz: Houser 7, illetve Jeffery 7.