Erős parlamenti ellenzék hiányában ismét csak a civil kiállás, az utcai tüntetés maradt az egyetlen olyan fegyver, amellyel meg lehetne akadályozni a közkegyelmi rendelet elfogadását és a büntető törvénykönyv módosítását.
Hogy miért oly fontos ez a csata, ma már egyértelmű: a Szociáldemokrata Párt megvédené saját korrupt politikusait, ellenőrzése alá vonná az igazságszolgáltatást, és olyan visszarendeződést indítana el, amely visszarepítene bennünket a 90-es évek Romániájába: az ország szétlopásának, szétrablásának korszakába, amikor a hatalmon levő politikusok valóságos kiskirályok voltak, a törvény fölött álltak, és senki semmilyen módon felelősségre nem vonhatta őket. Riasztó perspektíva, és csak remélhetjük, hogy a múlt héten kezdődött, tegnap este több hazai és európai nagyvárosban újult erővel kirobbant tiltakozások meghátrálásra kényszerítik a mindenre elszánt szocialista bűnbandát.
De miközben ismét, ki tudja, hányadszor a nyilvánosság nyomásába, az utca erejébe vetjük reménységünket, fontos lenne azon is elgondolkodni, miért jutunk folyton ide. Miért fenyeget 27 évvel az 1989-es változás után is a restauráció? Honnan veszik maguknak a bátorságot a hatalomra jutott bűnbanda tagjai, hogy gátlástalanul, érdekeik, kényük-kedvük szerint alakítsák a törvényeket?
A válasz bonyolult, és kényelmetlen is lehet, de kétségtelenül benne van az is, hogy nemcsak a politikai osztály, de a romániai társadalom is rendre éretlennek bizonyul a demokráciára. Éles helyzetekben még csak-csak megmutatkozik a civil társadalom ereje, „hétköznapokon” azonban mintha elfelejtenénk védelmezni, óvni törékeny demokráciánkat. Ezt tesszük akkor, amikor – különben jogos – undorral hátat fordítunk a közéletnek, a politikának ahelyett, hogy megújulásra, változásra kényszerítenénk a lejárt szavatosságú politikai elitet. És ezt tesszük akkor is, amikor önként mondunk le legfontosabb döntéshozatali jogunkról, és nem veszünk részt a választásokon. Mert mondjuk ki: az, ami most történik, előre látható volt. Lehetett tudni, hogy ha a szociáldemokraták jutnak hatalomra, elkezdik uralmuk alá vonni az igazságszolgáltatást. Ennek ellenére a választópolgárok alig 40 százaléka élt választási jogával – a szociáldemokraták így fölényes győzelmet arathattak. S szörnyülködhetünk bár, de a látható többség nekik szavazott bizalmat, ők kaptak felhatalmazást az ország dolgainak irányítására.
Fontos tehát az a csata, amelyet a következő napokban-hetekben az utcának meg kell vívnia a szocialista hatalommal – de ugyanilyen fontos az is, hogy a civil társadalom két csata között megmutassa erejét.