Gyakori probléma, amely félreértéshez vezet férfi és nő között, a nők dramatizálása, túlzása és általánosításra való hajlama.
Egy kijelentést a férfiak többnyire szó szerint és tárgyszerűen értenek és fogadnak. Ha egy nő pillanatnyi dühét ilyen szavakkal fejezi ki: „Te még sohasem segítettél nekem…”, „Te mindig mindent rosszul csinálsz…”, akkor a férfi úgy érzi, igazságtalanul bánnak vele.
Hogy a nők hajlamosak az ilyenfajta általánosításra, annak oka feltehetően a két agyfélteke kapcsolatainak sokrétűségében rejlik. Ahol a férfi semmiféle kapcsolatot nem lát két történés között, ott a nő számára érzéseiben vagy megérzéseiben nagyon is megjelennek ilyen összefüggések. Azok a múltbeli események, amelyek hasonló érzéseket váltottak ki benne, összekapcsolódnak a jelenlegi tapasztalatokkal. Mint a ruhásszekrényben, ahol a ruhák nem külön rekeszekben állnak, hanem minden ott van, jól látható helyen. A problémának ezért aztán olyan összképe jelenik meg a nő tudatában, amely ilyen általánosító és dramatizáló kijelentésekre készteti.
Amikor a nő egy pillanatnyi érzést fejez ki, a férfi alapvető kritikát hall. Bizonyára jó, ha a nők megtanulják a férfiaktól, hogy ügyeljenek jobban szavaik megválasztására – másrészt a férfiaknak meg kellene próbálniuk komolyan venni a nő érzelmi káoszát, és tudomásul venni azt, de némi humoros távolságtartással el is fogadni anélkül, hogy személyes támadást éreznének benne. A nők ilyen esetekben azt akarják, hogy valaki meghallgassa őket, ilyen módon tudják a stresszt és a frusztrációt levezetni.
A nő elemi szükségletei közé tartozik, hogy megnyilvánuljon, hogy közölje önmagát. Ezáltal érzi úgy, hogy értékelik és komolyan veszik. Ha ezt nem adják meg neki, akkor elszigeteltnek és elhanyagoltnak érzi magát.
A férjnek és feleségnek meg kellene tanulnia őszintén beszélni egymással. Nem a férfi és a nő különböző érzései bántóak és sértőek, hanem gyakran az a mód, ahogy kifejezzük őket; vagy ahogyan akkor reagálunk, ha a másik fél nyilvánítja ki érzéseit.
Fontos, hogy a férfi ne próbálja megakadályozni feleségét abban, hogy benyomásainak szabad folyást engedjen. Másrészt egy feleségnek el kell fogadnia, hogy a férje másképp, visszatartottabban, tárgyilagosabban akar megnyilvánulni, és a beszélgetésben logikus gondolatmenetet keres. A nőies csapongás, amelynek a nőknél értelme van, a férfiakat gyakran zavarja és bosszantja. Fontos, hogy ilyen téren tanuljunk egymástól.
Az egymás iránti vonzalmunk annál inkább növekszik, minél többet tudunk egymásról, minél jobban ismerjük egymást. Többnyire azt gondoljuk: „Minél többet tud már a másik rólunk, annál inkább megvet engem, elfordul tőlem.” Pedig éppen ennek az ellenkezője az igaz: az őszinteség vonzalmat szül. Ha a bensőnkből kiadunk valamit, ha a félelmeinkről és gondjainkról beszélünk egymással, akkor ez kapcsolatot és bizalmat is teremt egymás iránt.
A nyílt beszélgetések legjobb alapja a kölcsönös bizalomra való készség, az odaadás és az őszinteség. Hitem szerint Isten bocsánatának megtapasztalása ad esélyt arra, hogy minden napot újrakezdjünk egymással, és kibékít, hogy békével fejezhessük be a napot. Ha szeretetünket Isten irgalmas szeretete táplálja, akkor a másikat korlátaival, gyengeségeivel, másféleségével együtt szeretjük.
Meggyőződésem, hogy Isten irántunk való hűsége az alap, amelyen felépíthetjük egymáshoz fűződő kapcsolatunkat, és amelynek talaján gazdagodhatunk a különbözőségünkben.
 

Kertész Tibor