Rendőri visszaélésért fizet az állam

2017. február 1., szerda, Belföld

Ismét megbüntette Romániát az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) a romák ellen elkövetett erőszakos cselekedetek miatt – közli a Romani CRISS szervezet.


A romák jogait védő szervezet közleménye szerint a CEDO megállapította, hogy Románia nem tartotta tiszteletben az Európai Emberjogi Megállapodás 3. cikkelyét, amely kimondja, hogy „senkit nem szabad kínzásnak, valamint embertelen, lealacsonyító büntetéseknek vagy bánásmódnak kitenni”, ezért a CEDO a roma etnikumú panaszosoknak 11 700 eurós erkölcsi kártérítési összeget ítélt meg.
A Romani CRISS közleményéből kiderül, hogy a panaszosok a romániai rendőrök romák ellen tanúsított erőszakos bánásmódja miatt tettek feljelentést a CEDO-nál. A szervezet hozzáteszi, a roma lakosságot érő rendőri visszaéléseket az államnak kellene megvizsgálnia és megelőző intézkedéseket hoznia ezekkel kapcsolatban.
A CEDO-hoz benyújtott panasz értelmében 2008. augusztus 27-én a Giurgiu megyei rohamrendőrség alakulata házkutatási engedély nélkül behatolt a Boacă család Clejani településbeli otthonába, indokolatlanul erőszakot használt, könnygázt vetett be és kárt tett a magántulajdonban.
A CEDO döntése leszögezi, hogy a romániai hatóságok nem vizsgálták ki érdemben I. Boacă panaszát, kizárólag a rendőrök nyilatkozatait vették figyelembe, a panaszos családjának egyetlen tagját sem hallgatták meg az ügyben. A rendőrség nem tudta megindokolni a Boacă család otthonában tanúsított erőszakos fellépést – teszi hozzá a közlemény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 742
szavazógép
2017-02-01: Belföld - :

A legkeresettebb bűnözők közt

Miután december közepén nyoma veszett, és európai letartóztatási parancsot állítottak ki a nevére, Sebastian Ghiţă volt képviselő megjelent a legkeresettebb személyek között az Europol honlapján. A volt képviselő fotója felkerült az Europol által működtetett eumostwanted.eu honlapra. Az üzletember december 19-én jelent meg utoljára a Prahova megyei rendőrségen. 21-ére is beidézték kihallgatásra a Ponta–Blair ügyben, akkor azonban már csak ügyvédei léptek be az ügyészség székhelyére. A volt képviselőt azóta sem találják. (Főtér)
2017-02-01: Belföld - :

Cioabă segítene Trumpnak

Levelet intézett a Amerika elnökéhez az önmagát a romák nemzetközi királyává kikiáltott Dorin Cioabă (fotó), felajánlva Donald Trumpnak, hogy a romák megépítik a Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok közötti falat, mert nincs munkájuk, és anyagilag „igen gyengén” állnak.