Mózes László
„Szó bennszakad, hang fennakad”, amikor a szociálliberális koalíció vezető politikusai a szégyenérzet legcsekélyebb jele nélkül nem engedélyezett tüntetéseket emlegetnek.
Hogy nyolcvankilenc után lassan három évtizeddel öntelt, felkapaszkodott és elképzeléseik végrehajtásáért mindenre képes figurák ekképp vélekedhetnek, felháborító. Emlékezniük illene, hogy az említett decemberi napokon a mindenható kommunista párt és a szeku sem engedélyezte az akkori diktatúraellenes tüntetéseket, melyeknek köszönhetően ma ők is mondhatják a magukét.
És értelemszerűen az akkori, szintén nem engedélyezett tüntetések közvetlen haszonélvezője a mai szociálliberálisnak mondott garnitúra is, mely, ha tehetné, egy pillanatig sem habozna feloszlatni a hatalmi önkény ellen menetelőket, miként azt elődjeik a kilencvenes években tették. Szóba hozzák az ellentüntetések lehetőségét is – hány tüntetőt kellene mozgósítaniuk ahhoz, hogy álláspontjukat megvédjék, kérdi minősíthetetlen gőggel egy szociáldemokrata honatya – ám e téren talán a legfurcsább a szenátus elnökének a véleménye. Călin Popescu Tăriceanu ugyanis azzal érvel, hogy polgárháborút kockáztatnának, ha ugyanazokkal az eszközökkel vágnának vissza, mint amelyeket „ennek a propagandának és manipulációnak” a kezdeményezői alkalmaznak. Érett politikusra valló gondolatok.
Valójában miután Iohannis megakadályozta a két vitatott sürgősségi kormányrendelet elfogadását, az egyszerű, csupán jobb életre vágyó szavazó olyan kormányoldali agymosásnak és hazugságözönnek van kitéve, amelyre a legádázabb szocreál propagandagépezet is joggal lehetne büszke. Még hogy Dragneának, a bábkormány igazi fejének halovány lila gőze sem lenne arról, hogy miről is szól a két kormányrendelet tervezete? És ez csak egy állítás, mely arra utal, hogy az ellentábor tagjait következetesen gyengeelméjűnek tekintik.
És e primitív, ám rendkívül veszélyes taktika – miközben a jelenlegi hatalom fő célja az igazságszolgáltatás érdekeik szerinti átalakítása! – ellen nehéz küzdeni. Dragneáék vélhetően nem számítottak ilyen utcai tüntetéssorozatra, ezért is torpantak meg, ezért ostorozzák diktatúrát idéző logikával az utcán tiltakozókat, mondván, szavazni kellett volna, ők parlamenti többséggel, tehát kormányzási felhatalmazással rendelkeznek. Igen, azzal rendelkeznek, de arra a jobb életben reménykedő, szavazatukkal őket támogatók sem hatalmazták fel, hogy önkényuralmi rendszert vezessenek be. Így aztán a decemberi választásokon az újkori romániai szociálliberalizmust nem támogatók, illetve távolmaradók más eszközzel nem rendelkeznek, mint a tiltakozás, a tüntetés.
Ma az ellenkezők, az utcára vonulók hangja jelenthet csekélyke reményt arra, hogy e dicstelen kormánykoalíció mégse tehessen gátlástalanul azt, amit akar. Valóban nem lehet az utca nyomására kormányozni, de e bűnszövetség ármánykodása ellen az utcai tüntetés a legutolsó, demokratikusan még bevethető fegyver.
