Eltévesztették a célt

2017. február 10., péntek, Világfigyelő

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap telefonon fejezte ki sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő „véletlenül” török katonákat ölt meg.


Egy orosz harci repülőgép tegnap az Iszlám Állam terrorszervezet állásai helyett a török hadsereg egyik épületére mért csapást az észak-szíriai el-Báb városában, Putyin szerint a nem megfelelő koordináció következtében. Az incidensben három katona meghalt, tizenegy megsebesült, egyikük súlyosan. A sérülteket kórházba szállították. A két államfő a beszélgetés során megállapodott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni katonai együttműködés fokozásában. A szíriai konfliktusban Törökország a lázadók, Oroszország a rezsim pártján áll. Ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett és tervek szerint továbbra is tesz a helyzet politikai rendezésére. 2015. november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál. Az eset nyomán Moszkva számos szankciót vezetett be Ankarával szemben. Erdogan tavaly júniusban levélben kért bocsánatot Putyintól a történtekért. A két ország viszonya azóta a normalizálódás útjára lépett.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 818
szavazógép
2017-02-10: Világfigyelő - :

A terrorizmus elleni küzdelem új korszaka kezdődik

Donald Trump amerikai elnök tegnap három rendeletet írt alá, amelyek a bűnözés visszaszorítását célozzák. Az egyik rendelet a drogkartellek felszámolására irányul, a másik különleges munkacsoport felállítását javasolja az Egyesült Államokban elharapódzó erőszakos bűnözés visszaszorítására, a harmadik pedig a rendőrök elleni erőszak megfékezését célozza.
2017-02-10: Világfigyelő - :

Mielőbb csatlakozni

Zágráb célja mielőbb csatlakozni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, az elmúlt hat hónapban pedig nagy előrelépést ért el az Európai Bizottsággal (EB) folytatott párbeszédben ezen a téren – közölte Andrej Plenković horvát miniszterelnök.