Hosszú, tartalmas élete során sok mindennel foglalkozott. Előpatakon született, magyar nemzetiségű, margittai származású felesége volt. Ezáltal is kifejezésre kívánta juttatni, hogy hozzánk is tartozik. Az irántunk érzett szimpátiája nem volt üres szólam: a Székely Nemzeti Múzeumban eltöltött hosszú évek során bizonyította, hogy őszinte barátunk, akire jóban, rosszban számítani lehet. Szívesen tartózkodott társaságunkban, és mi mindig szeretettel fogadtuk közeledését. Bölcs ember volt, mert felismerte, hogy csak olyan körülmények között lehetséges a román–magyar együttélés megteremtése, ha ezt mindkét fél igazán akarja, és a kölcsönös tisztelet, megbecsülés szellemében óhajtjuk közös céljainkat elérni. Az arany középút szükségességét hangsúlyozta, ami szerinte abban rejlik, hogy szélsőségektől mentesen, egymás nyelvét, kultúráját, szokásait ismerve, a dominanciát elvetve próbálunk közeledni egymáshoz mi, magyarok és románok.
A Székely Nemzeti Múzeumban a vidék román közösségének néprajzát, népművészetét kutatta, és ennek eredményeit tudományos igényességgel közölte. Helytörténettel is foglalkozott, megírta és közreadta szülőfalujának monográfiáját. A múzeum közös programjaiból sosem vonta ki magát. Nagyon szívesen vállalta az idegenvezetői megbízatást. Nemegyszer fordult elő, hogy magyarországi visszajáró turistacsoportok különleges kérése volt Nicu bácsi szakszerű, élvezetes magyarázatait hallgatni. 80 éves korában távozott intézményünktől olyan nyugdíjas- búcsúztató során, amelyre aligha volt példa közösségünkben.
Emlékét szívükbe zárva, kegyelettel és szeretettel búcsúznak a Székely Nemzeti Múzeum volt és jelenlegi munkatársai.
 

Cserey Zoltán