Otthoni beteggondozásMegvonták a támogatást

2017. február 14., kedd, Közélet

Országosan felére csökkentette a munkaügyi minisztérium a civil szervezetek szociális programjainak támogatására az előző kormány által decemberben megítélt összeget. Háromszéken a forrásmegvonás áldozatai az otthoni beteggondozást végzők: a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas szóban forgó szolgálata februárban egyáltalán nem részesül a törvény által előírt pénzügyi jogosultságban.
 

  • Idősek karácsonya Rétyen – a Diakónia tavaly is köszöntötte ellátottjait. Fotó: Bokor Gábor
    Idősek karácsonya Rétyen – a Diakónia tavaly is köszöntötte ellátottjait. Fotó: Bokor Gábor

 

A 2017-es esztendőre szóló finanszírozásra tavaly októberben pályáztak az akkreditált szociális tevékenységet folytató civil szervezetek, a megítélt összegeket a december 29-én keltezett 2324-es számú rendeletben rögzítette a munkaügyi minisztérium. A 2016-os esztendőhöz viszonyítva, amikor a szervezetek többsége nagyon alacsony résztámogatást kapott, egy részük pedig semmit, az év végi eredményhirdetés okán a szociális szolgáltatók bizakodóak voltak, úgy tűnt, amit elterveztek, meg is tudják valósítani. Januárban meg is kapták a megítélt összegeket, a hónap utolsó napján ellenben megjelent a februárra érvényes lista (109-es rendelet), amiben a háromszáz támogatott program alig fele szerepel, a 2 millió lej helyett pedig 1,2 millió.
Tóth Anna, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány otthoni gondozószolgálatának vezetője lapunknak elmondta, kétségbeejtő a helyzetük, mivel a hiányzó összeget nincs ahonnan előteremteniük, munkatársaik fizetése és a szolgáltatás forog kockán. Évi költségvetésük közel 40 százalékának megfelelő összeget, 489 600 lejt nyertek az októberi pályázaton, decemberben erről kaptak értesítést, és egyik napról a másikra megvonták a szubvenciót, februárban egy lejt sem kapnak – közölte. Ma a többi erdélyi megyében működő Diakónia-szolgálatokkal együtt válsággyűlést tartanak Parajdon, hogy megbeszéljék, hogyan tovább.
A másik háromszéki vesztes a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége, amelynek otthoni betegápoló szolgálatára 216 ezer lejt ítélt meg a korábbi kormány erre az esztendőre, ennek egy hónapra eső részétől esnek el februárban – tudtuk meg Hubbes Kingától, a Caritas területi képviselőjétől.
A Diakónia ötszáz, a Caritas hétszáz idős beteget gondoz rendszeresen Háromszéken, a megvonás miatt ellátásuk forog kockán. Arról egyik fél sem tud, hogy a támogatás megszüntetése csak februárra vonatkozik-e, még a szociális kifizetési ügynökséget sem tájékoztatták a további finanszírozás mikéntjéről. Támpa Ödön, a szóban forgó megyei hivatal vezetője lapunk megkeresésére csak annyit tudott mondani, az elnyert támogatási összegek nem szerepelnek a költségvetésben. Szerinte, ha a munkaügyi minisztérium a pénzügyi tárca beleegyezésével egy másik tételből átirányít összegeket az említett célra, akkor módosulhat a jelenlegi állás, ha nem, akkor legközelebb a költségvetés-kiegészítésnél változhat a helyzet.
Tegnap az RMDSZ interpellációban fordult a munkaügyi miniszterhez a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek finanszírozásának csökkentése miatt. A szövetség lépéséről Derzsi Ákos Bihar megyei szenátor, a felsőház munkaügyi bizottságának tagja nyilatkozott: „Érthetetlen számunkra, hogy a munkaügyi minisztérium miért vágta vissza drasztikusan a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek februári támogatását. Ezért az RMDSZ interpellációban fordult Lia-Olguţa Vasilescu tárcavezetőhöz, amelyben arra kérjük, hogy írásban indokolja meg a finanszírozás csökkentésére vonatkozó döntését. Továbbá közölje, milyen módon kívánja megoldani a szakminisztérium annak a több mint hatezer személynek a helyzetét, akik ebben a hónapban nem részesülnek szociális ellátásban a gondozásukat ellátó szervezetek támogatásának visszavágása miatt.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1216
szavazógép
2017-02-14: Jegyzet - Szekeres Attila:

Ki a hibás? (Kármentő)

Amikor közúti baleset történik, megnézik, ki volt a hibás, kit terhel a felelősség, kinek kell állnia a kárt, avagy kinek a biztosítójához kell benyújtani a kárigénylést. Hallottam olyan történetet – nem sokat –, amikor megegyezés alapján nem a vétkes, hanem a károsult fizetett. Egy ideje nem szükséges rendőrt hívni a balesethez, amennyiben nem történik személyi sérülés. Helyszíni megegyezés alapján, a biztosítótársaság formanyomtatványának kitöltésével meg lehet oldani a papírmunkát. Igen ám, de ez nem mindig működik.
2017-02-14: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Rászorulókon segítenek a máltaisok

Sepsiszentgyörgyön az állomási Szent Benedek-templomban a vasárnapi szentmise után rövid műsort mutattak be, és ismertették tevékenységüket a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókjának képviselői. Templomjáró körútjukat idén január 29-én a belvárosi Szent József-templomban kezdték, február 19-én pedig a belvárosi református templomban mutatkoznak be.