Ártatlan emberek millióinak Gulag-munkatáborokba kényszerítése a 20. század egyik legsúlyosabb tragédiája – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten, a Városháza parkban kiállított köztéri installációnál, amely a Gulag-emlékév alkalmából készült.
Az egész Szovjetuniót behálózó kényszermunka- és rabszolgatáborok kiépítése 1918-ban kezdődött azzal a szándékkal, hogy elkülönítsék, megbüntessék és munkaerejét ingyen felhasználják mindazoknak, akik a kommunista rendszer vélt vagy valós ellenségei voltak – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzátéve, hogy a táborok többsége úgynevezett jobbító munkatelep volt, ahol a rabokat erdőirtáson, építkezéseken, bányákban dolgoztatták, és a legtöbb rabra éhhalál vagy kivégzés várt, ha megtagadta a munkát.
Kutatások adatai szerint 1953-ig mintegy 40–50 millió ember raboskodott ilyen táborokban. Magyarország területéről a második világháború alatt és után a becslések szerint 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba. A deportálások során és a munkatáborokban megközelítőleg 300 ezer magyar vesztette életét.
A testileg és lelkileg is megtört túlélőket hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették. „A kommunizmus évtizedeiben elhallgatták a Gulagon történt rémtetteket, a magyar nemzet kollektív emlékezetéből kitörölték a málenkij robot és a szibériai fogságra ítéltek emlékét” – fogalmazott a főpolgármester-helyettes. Hangsúlyozta: egy nemzet történelmében az elhallgatás, az elhallgattatás nem megengedhető. Az installáció arra hívja fel a figyelmet, hogy emlékezni kell a magyarsággal 1944-ben és az azt követő években történtekre. Azt mondta, a Városháza parkban lévő meggyőző erejű alkotás méltó emléket állít a Gulag lágereiben elhunyt honfitársaknak. A jól ismert jelképeket felvonultató alkotás ráirányítja a figyelmet a 20. század nagy nemzettragédiájára – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
Közlése szerint a Pestisracok.hu szerkesztőségének munkatársai a 2017. február 25-ig tartó Gulag-emlékév keretében egy-egy hétre különböző városokba helyezték ki az installációt. Eddig Szombathelyen és Pécsen volt látható, Budapest után Debrecen következik, utolsó állomásként. Szalay-Bobrovniczky Alexandra szólt arról is, hogy történészek becslése szerint Budapest ostroma során, majd azt követően 40–50 ezer katonát ejtettek foglyul, az elhurcolt budapesti civilek száma 50 és 100 ezer közé tehető. Múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető jövő, a nemzet emlékét meg kell őrizni, annak minden szomorú és felemelő részletével együtt – zárta beszédét.
Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese elmondta, hogy a szovjetek a hadifoglyok számát pótlandó budapesti civileket hurcoltak el, illetve a leggyakrabban tűzoltókat, postásokat, rendőröket vittek el, hiszen egyenruhás alakulatként „lehetett őket eladni”. A budapesti elhurcoltak jelentős része ugyan nem a Gulag-, hanem a Gupvi-táborrendszerbe került, de a kettő között nagy különbség nem volt – tette hozzá. Máthé Áron szólt arról is, hogy valamennyi közép-európai nép közös gyászos öröksége a szovjet típusú diktatúrák élménye és az ebből fakadó antikommunizmus.
Stefka István, a Pestisracok.hu lapigazgatója arról beszélt, hogy mondás szerint egy háború akkor ér véget, amikor szabadon lehet emlékezni a halottakra. Ez a szabad emlékezés csak 1990-ben jött el Magyarországon, a „lelkek háborúja” csak akkor ért véget – mondta. A Gulag 800 000! köztéri kopjafás installációt a Pestisracok.hu kiadójának felkérésére a 301-es parcella kopjafáit is elkészítő Inconnu Művészcsoport tagjai készítették. A mű a Gulag-munkatáborok magyar áldozataira hívja fel a figyelmet.
