Farcádi Botond
A valóságtól ugyan elrugaszkodott, de szükség van rá – így indokolta Klaus Iohannis államelnök, hogy némi gondolkodás, elemzés után tegnap kihirdette a költségvetési törvényeket. Más választása nemigen volt az elnöknek: február közepén járunk, büdzsé hiányában pedig áll a tervezés, stagnálnak a beruházások, állami intézmények, önkormányzatok munkája bénul le. Ilyen szempontból tehát egy rossz költségvetés is jobb, mint annak hiánya: a büdzsé év közbeni kiigazítása amúgy is elég gyakori Romániában.
Csakhogy közben az is kezd kiderülni: nemcsak hosszabb távon, de szinte azonnal komoly árat kell fizetnünk a számos jóléti intézkedésért, amelyet a frissen hatalomra jutott kormány hozott. Mert lám, miközben januárban még arról szóltak a hírek, hogy nő a minimálbér, a nyugdíjak, törölnek több adót és illetéket, növelik a tanárok, az orvosok, a színészek bérét – egy hónap múltán, februárban már azt látjuk: pozitív tartományba fordult az infláció, azaz elkezdtek növekedni az árak, többe kerül a földgáz, a villanyáram, a kenyér. Hiába jutnak tehát valamivel több pénzhez a kisnyugdíjasok, az alacsonyabb fizetésekből élők – az infláció, az árak emelkedése könnyen felemésztheti a kevéske pluszt. Közben a munkaerő-hivatal illetékesei is kongatják a vészharangot: a minimálbér emelése érzékenyen érintette a kis- és középvállalkozásokat, könnyen előfordulhat tehát, hogy a jó ideje csökkenő tendenciát mutató munkanélküliségi arány újra növekedésnek indul, magyarán: a magánszférában elbocsátásokra kényszerülnek a vállalkozók.
Azok a rejtett aknák pedig, amelyekre a napokban derült fény, tovább rontják a kormány hitelességét, megkérdőjelezik szociális elkötelezettségét, és szakmaiság hiányáról vagy éppen cinizmusról tanúskodnak. Az egyik ilyen felháborító intézkedés a civil szervezetek otthoni idősgondozásra szánt alapjainak mindenféle magyarázat nélküli levágása. Valóban tisztelik-e az idősebb nemzedék tagjait azok, akik sunyiban levágják a gondozásukra szánt alapokat, lehetetlen helyzetbe hozva az olyan megbecsült szervezeteket is, mint a Diakónia vagy a Caritas? Háromszéken a megyei önkormányzatnak kellett valamiféle szükségmegoldással előállnia a krízis orvoslására, de a megnyugtató megoldás mégiscsak a kormányra hárulna. Némileg hasonló, amolyan fogjuk meg, s vigyétek helyzet alakult ki a színészek béremelése ügyében is. A kormány ezt az amúgy nagyon is szükséges intézkedést nagyvonalúan elrendelte, de forrásokat elfelejtettek utalni hozzá, így aztán a nem állami finanszírozású teátrumok esetében ismét csak az önkormányzatokra hárul a probléma megoldása.
Infláció, növekvő munkanélküliség, eladósodó állam, elfelejtett idősgondozás, pénzügyi szempontból az eddiginél is nagyobb mértékben magukra hagyott önkormányzatok – ez lesz hát az ára a számos jóléti intézkedésnek? Egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek?
