A róka az erdőben sétálgatott; találkozott egy tisztáson a szarvassal.
A szarvas az első pillanatban megijedt, mert csak valami barnás foltot látott a rezzenő bokorban. Futni készült: ki tudja, nem vizsla vagy agár-e, de akkor meglátta a róka koma hegyes orrát, és megnyugodott.
– Tőlem aztán igazán nem kell félned – mondta a róka, és kényelmesen kilépkedett a tisztásra. – Még ha én óvakodnék tőled! De te éntőlem... Különben sem értem, miért vagy olyan félénk. Elég, ha egy mihaszna agárfióka tűnik elibéd, akármilyen messze van is, egyszeriben menekülni kezdesz. Ahelyett, hogy szembeszállnál vele!
– Hogy szembeszálljak vele? – csodálkozott a szarvas.
– Úgy bizony! – mondta a róka. – Nézd csak meg magadat: szép, erős, hatalmas állat vagy, nem olyan apró, mint jómagam. Amellett gyönyörű szarvad, nagyszerű agancsod van; ha azzal oldalba döföd a kutyát, egyszeriben elmegy a kedve a hadakozástól. Én a te helyedben még a vadásztól se félnék, azt is egykettőre fölöklelném, ledönteném a földre, és jól megtaposnám!
– Megvallom – mondta a szarvas hitetlenkedve –, ilyesmi még sosem jutott eszembe.
– Mert oktalan vagy! – jegyezte meg a róka. – Nincs elég eszed hozzá, hogy kihasználd a képességeidet. De még bőven van rá időd, hogy változtass a szokásaidon.
– Tudod, mit? – mondta a szarvas némi gondolkodás után. – Nekem nagy szarvam van, hatalmas agancsom, neked meg nagy eszed, hatalmas tudományod. Szövetkezzünk egymással!
– Látod, ez már okos beszéd! – mondta a róka. – Te adod az agancsodat, én adom az eszemet: senki fia nem lesz nálunk hatalmasabb az erdőben. És csak tévedjen ide még egyszer holmi vékony horpaszú agár vagy nagy fülű vizsla: esküszöm rá, keservesen megadja az árát! Ami pedig a vadászokat illeti: fogadom; előbb-utóbb leszoknak arról az ostoba szenvedélyükről, hogy nyilakat lövöldözzenek és kopókat uszítsanak ránk! Majd mi móresre tanítjuk őket!
Így a harcias róka.
Ám abban a pillanatban vadászkürt harsant, és nyomban utána heves csaholást lehetett hallani.
A szarvas keményen megvetette a lábát, fejét leszegte, agancsát előreszegezte, hogy majd nekitámad a kutyáknak.
A róka azonban egy szót se szólt, csak megfordult, s behúzott farokkal nekivágott az erdő sűrűjének.
Erre aztán a szarvas se sokat tétovázott, hanem követte szövetségese példáját. Mire a kopófalka kiért a tisztásra, már csak hűlt helyét találta a két hősnek.
Átdolgozta: Rónay György
