Nehezen alkotott, látszólag sokat halogatta a munkát, de ennek köszönhető, hogy rendkívül csiszolt szövegek kerültek ki tollából. Román irodalmi, népköltészeti fordításai is a nyelvi igényességről és leleményességről árulkodnak.
Hagyatékában lapozgatva, füzetek egy-egy oldalán, papírlapok tetejére vetve találtam meg mondatait, amelyek talán egy-egy novella csírái lehettek volna.
Ezt a három „képet” most, születésnapja küszöbén tovább gondoltam.
„Egyszer egy bolond tanár fejébe kapaszkodott egy gondolat: száz-ezer madár énekelje el a rétet.”
Madarak énekelnek mezsgyéket azóta is. Látni némelykor, tavasszal kikericsekből fűszerszálakat kihúzogató barázdabillegetőt. Fecskék röptükben kazalsorokat villáznak hosszan, kakukk diktálja az iramot, rigók figyelik a rendet. Szürke s fekete, kék és sárga, zöld meg vöröses tollaik virágkottákba írják a dalt, szól Bartók, Kodály s utódaik, Kallós, Márta, Ági, Bea, Sebőék hangján máig.
A bolond tanárból ez maradt, a dalos gondolat – papírra vetve.

*

„Sok ilyen filmet láttam hatvan éven át házimozim vásznán. Hagytam, pörögjön – siket, vak a világ. Ezt most nem hagyom vásznomra vetülni...”
Nem tudhatom, milyen filmekre gondoltál. Az életünké pörgött, hisz hagytad – a siket, vak világ oda sem hallgatott, rá sem nézett. A film, amelyet nem hagytál vásznadra vetülni, túl korán véget ért. Aki összerakja, nem akad, mindenki a magáét rakosgatja. De azért egy-egy kocka átsiklik, évtizedekig bírja, hogy odailleszkedjék dédunokáid mosolyaiba.

*

„Láttam az erdőszegélyen a vadrózsabokrot táncra perdülni a zöldcsüngős kökénybokorral, a rózsa halvány lángokat lobogtatott.”
Azt mondtad, nem írsz verset. Nem tudtad, hogy vers minden?!