A végleges eredményeket elemezve ugyanis kiderül: egyre kevesebben vagyunk, az RMDSZ-re és az MPP-re összesen körülbelül ötszázezren voksoltak. És jóllehet, a szövetség a negyedik helyen áll a pártok összesített rangsorában, öt százalék fölött csak a megyei tanácselnökök és a megyei önkormányzati képviselők versenyében teljesített. A helyi tanácsok és a polgármesterek esetében nem éri el az öt százalékot. Márpedig ilyen teljesítménnyel a törvényhozásban nem lesz képviselete a magyarságnak.

Éppen ezért kellene bölcsen és visszafogottan értékelni a szavazást: a győzelem—vereség paradigmája helyett pedig inkább az együttműködés kereteiről kellene beszélni. Látható ugyanis, hogy győzelem ide vagy oda, a magyarságnak csak akkor van esélye negyedik politikai erőként érvényesülni, ha az RMDSZ és az MPP képes lesz egyeztetni. Ellenkező esetben a Szilágy megyei példa ismétlődhet meg, ahol nem lesz magyar vezetője a megyének, mivel a két magyar szervezetnek nem sikerült együttműködnie. És a közös fellépés elképzelhetetlen, ha győztesekről és vesztesekről beszélünk, a versenyhelyzetet okoljuk az esetleges kudarcért, megkérdőjelezzük a másik szervezet létjogosultságát, bűnbakokat keresve mutogatunk egymásra, netán tisztességtelen eszközöket vetünk be a második fordulót megelőző kampányban.

Az önkormányzati választások országos eredményeinek tükrében világossá vált: az erdélyi magyarság ismét a mérleg nyelve lehet a következő parlamenti többség kialakításában. Egyelőre ugyanis a két nagyobb, nagyjából azonos súlycsoportba tartozó alakulat — a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt — közötti koalíció elképzelhetetlennek tűnik, ami azt jelenti, mindkettejüknek szüksége lehet az izmosodó liberálisokra és a magyar szervezetre. Ha eléggé bölcsek leszünk ahhoz, hogy egyáltalán legyen ilyen.