A sepsiszentgyörgyi Bordás Beáta mesteri dolgozatát az árkosi Szentkereszty-kastélyról írta, és úgy gondolta, doktori dolgozatában az összes erdélyi kastélyt feldolgozza, ez azonban hatalmas vállalkozás lett volna, így csak Erdély egy kisebb részének, a történelmi Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegye kastélyainak kutatására vállalkozhatott. Azért éppen ennek a régiónak, mert – mint a Székely Nemzeti Múzeumban tartott csütörtöki könyvbemutatón elmondta – ez az öszefüggő rész jól szemlélteti az erdélyi kastélyépítést. Dolgozatában tehát (a könyv a disszertáció kiegészített változata) a művészettörténetben historizmus korának nevezett, 1840 és 1914 közötti időszakban épült, vagy ebben az időszakban jelentős átalakuláson átesett, még létező vagy már teljesen elpusztult kastélyok építéstörténetét, birtoklástörténetét, külső-belső leírását, illetve a kastélykerteket mutatja be, s bár a könyv elsősorban szakmai kiadvány, de igen olvasmányos, a bőséges illusztráció pedig emberközelbe hozza a kastélyokat – méltatta a kötetet Tóth-Bartos András történész.
A historizmus kora az erdélyi kastélyépítészet utolsó fénykora volt, ismertette Bordás Beáta, többnyire a családbővítés-családalapítás miatt kellett újabb kasélyokat építeni, a modernizáció igénye meg a meglévők átalakítását eredményezte, illetve az 1848–49-es szabadságharcban elpusztult, megsérült kastélyokat is újjá kellett építeni. Erdélyben nem volt jellemző a sztárépítészek felkérése, a művészettörténész által kutatott kastélyok esetében kevésről derült ki, ki volt a tervezője – az építtetők, az arisztokraták vagy nemesi családok amúgy is határozott elképzeléssel rendelkeztek arról, milyen építményt szeretnének, hogy az lakófunkciójának is, reprezentációs szerepének is eleget tegyen. A kastélyok, lakóik történetét viszonylag könnyű feltárni, hiszen számos korabeli irat – tervektől időnkénti összeírásokig – elsősorban a Kolozsvári Állami Levéltárban, esetenként különböző magyarországi közgyűjteményekben megtalálható, lakóik életmódját azonban annál nehezebb kutatni – ehhez Bordás Beáta a családok leszármazottjainak kérte segítségét, így jónéhány régi fényképet is könyvébe illeszthetett. Kutatásai során nagy felfedezéseket nem tett, de néhány korábbi adat pontosítására kényszerült – mondta el.
Ami meg a kastélyok mai állapotát illeti: szomorú, lehangoló – állapította meg. A múlt században, különböző okokból – volt olyan, amelyet tulajdonosa bontatott le – néhány megsemmisült, azok, amelyekben az államosítást követően valamilyen intézmény működött, viszonylag jó állapotban maradtak meg, ám a visszaszolgáltatottak mindenike nincs szakszerűen rendbehozva, azokra meg, amelyekért még mindig pereskedniük kell az állammal a leszármazottaknak, a lassú enyészet vár.