Szeretnék nemzeti ügyet csinálni az olimpiából, de ha ez nem sikerül, akkor be kell látnunk, hogy pártügyként nem lehet diadalra vinni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap újságíróknak. A kormányfő közölte: szerdán a kormány és a Fővárosi Közgyűlés is megvitatja a kialakult helyzetet.
„A helyzet az, hogy volt egy nemzeti ügyünk, amiből pártügy lett, most az a kérdés, hogy ebből lehet-e újra nemzeti ügyet csinálni” – összegzett. Arra a kérdésre, megállapodott-e Tarlós István főpolgármesterrel arról, hogy 2019. után is folytathatja munkáját, ha visszavonja az olimpiai pályázatot, azt felelte: a Fideszben nem szoktak pozíciót osztani, csak munkát. A kormányfő közölte: tartja magát ahhoz, hogy a parlamenti választások megtörténtéig semmilyen pozícióról nem tárgyal.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett – olvasható a szervezet honlapján tegnap este közzétett állásfoglalásban. „Vannak nemzeti ügyek, amelyeknek politikától függetlenek kellene lenniük!” – tudatta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
„A Magyar Olimpiai Bizottság független köztestület, ezért is kezdeményezte még az olimpiai és paralimpiai pályázati folyamat legelején valamennyi parlamenti párttal az egyeztetést arra vonatkozóan, hogy közösen álljanak Magyarország olimpiai és paralimpiai pályázata mellé. Ez akkor a MOB székházában senki számára nem volt kérdés, mindenki egy emberként sorakozott fel mögötte, mindenki érezte, hogy vissza nem térő lehetőségről és össznemzeti érdekről van szó” – közölte. A sportvezető kiemelte: Magyarország a legsikeresebb nemzetek között szerepel a megnyert olimpiai érmek számának tekintetében, és az első tíz ország közül az egyedüli, amely még nem rendezett olimpiát.