Jókainak voltak olyan erényei is, amelyekről a magyar kritika nem is álmodott, mert még nem jelentkeztek eddigelé. Legalább sehol se említik a kritikusai irályának csodálatos természetességét. Olyannak látszik amit írt, mintha magától nőtt volna. Az ember észre se veszi, hogy olvas, hanem csak átnéz egy történetet. Milyen irály ez, amit észre se lehet venni! Hát még a dialógok, melyek azon melegében látszanak kipottyanni a szereplők szájából? Miféle boszorkánymester ez? Hol szerezte ez a fiatalember ezt a nagy titkot, amikor még csak hosszú évtizedek múlva jelenik meg a földi lámpák elé Dosztojevszkij és Maupassant, akiknek az emberei úgy fognak beszélni és cselekedni, ahogy az emberek tényleg beszélnek és cselekszenek?

Hallgassatok ide, gyerekek, elmesélem nektek a bátyám lakodalmát. Én még csak olyan pendelyes gyerek voltam, s mondja egyszer az apám:
– Eredj, fiam, a malomba, őröltess meg kilenc köböl búzát, házasodik a bátyád, hadd legyen a lakodalomra kalács elegendő.