Már huszonhat éve, hogy a sors kerekes székbe kényszerített. Ezt a falumban és környékén mindenki tudja, és nem kérik azt a szakorvosi igazolást, amely kimondja, hogy az állapotom végleges mozgássérült. Ezt a kommunista hatalom elvtársai is megértették, külön kérés nélkül elhozták a mozgóurnát, s ha akartam, szavaztam, ha nem, akkor nem (megtörtént, minden következmény nélkül).
Azóta felszabadultunk, de a szavazóurnát csak akkor hozzák el, ha személyesen leadok egy kérvényt (nehogy hamis legyen), és mellékelek egy (külön igényelt) orvosi bizonyítványt, amely igazolja, hogy azon a megnevezett választási napon sem fogok tudni járni — mert sosem lehet tudni, hátha betoppan valaki, aki azt mondja: ,,kelj fel, és járj!", s akkor mit tud tenni a szavaztatóbizottság? Az előző évek során többször is szavaztam, mert ha lekarikáztam a szavazóhelyiség elé, akkor kihozták a szavazólapot, kitöltöttem, és kész. A 2004-es választások idején a kórházban voltam, ahol minden ceremónia nélkül tudtam szavazni. Ez is egy megoldás, de mint mozgássérültet nem vesznek fel a kórházba, hacsak nem szimulálok valamit a bürokrácia kedvéért. Én azonban nem kértem és nem adtam le papírokat, pedig a papír beszél, és ha valaki szerepel az elesettek listáján, akkor ő azt nem tudja bizonyítani, hogy él. Ez a 22-es csapdája, és esetemben a következőképpen mutat: 2008. június elsején nem élhettem választói jogommal a megszokott gyakorlat szerint, mert közölték, hogy tiltja a törvény. De valakinek eszébe jutott, hogy a körzet másik bejáratánál van egy lejtő... Egy autó ugyan eltorlaszolta, de az gyorsan félreáll, odaszekerezek, és egy emelkedőt látok, nem lejtőt, amelyre némi segítséggel felkapaszkodok, és ott találom magam a felső szinten, ahol egy kinyitott ajtószárnyba ütközöm. El kellene fordulni, de nincs hely a mozgásra. Megpróbálják kinyitni az ajtó másik szárnyát, de nem lehet, mert én meggondolatlanul odaálltam a szekeremmel. Jön az ötlet, hogy tolassak vissza, de akkor a kinyitott szárny elzárja a feljáratot. Ha meg tudtam volna kerülni egy csoda folytán, akkor ott van a küszöb, amely a székely ember számára ,,nagy határ", de a kerekes szék számára átjárhatatlan akadály... Többszöri kérésemre végül kihozzák a szavazólapokat, közvetlenül az ajtó elé, nem az utcára, mint régen, én meg lepecsételem azokat, hogy majd valaki bedobja az urnába. Ez meg is történt, de a szavazás nem volt titkos, sokan álltak körbe. Szerintem ezek az emberek csak a törvényt akarták betartani, semmi több... Mindezek után a helyi lelkész és a szolgálatot teljesítő rendőr segítségével fordultam meg, mert saját tengelyem körül még nem tudok, mint a Föld.
Következtetés? A helyi tanácsnak törvény szabta kötelezettsége az akadálymentesítés. Nem tudom, ama törvény előírja-e, hogy az akadálymentesítés a mozgáskorlátozottak részére is jár, mert a polgármestert láttam, amint átugrotta a sáncot, és felsétált az emelkedőn. Egy biztos: ez a megvalósítás szerepel az önkormányzat eredményeit felsoroló listán!! Kell ennél több? Nekem nem, mert ezzel a szavazati jogomat feladom.
Szőcs Sándor, Olasztelek
